hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az adótörvényeket is véleményezheti a Költségvetési Tanács

  • MTI

A kormány a stabilitási törvényt módosító törvényjavaslatot terjesztett be az Országgyűlés elé, amely szerint a Költségvetési Tanács véleményt nyilváníthat a költségvetés megalapozásához szükséges törvényjavaslatokról, amely az adótörvényekre is kiterjed.

Az Országgyűlés honlapján megjelent törvényjavaslat indoklása szerint az Európai Tanács a túlzott deficit eljárás időszaki felülvizsgálata során ajánlásokat fogalmazott meg Magyarország számára, amelynek keretében javasolta a Költségvetési Tanács (KT) hatáskörének és szakmai kompetenciájának megerősítését annak érdekében, hogy a KT az alaptörvényben rögzített feladatát megalapozottan ellássa.

Ennek jegyében a Költségvetési Tanács véleményt nyilváníthat a költségvetés megalapozásához szükséges törvényjavaslatokról, amely értelemszerűen az adótörvényekre is kiterjed, emellett félévente véleményt nyilvánít a költségvetés helyzetéről és az adósság alakulásáról.     

A KT-nak lehetősége van véleményezni valamennyi, a költségvetés tervezésével, végrehajtásával, a közpénzek felhasználásával kapcsolatos kérdést.

A törvényjavaslat rögzíti, hogy – az egyértelműség céljából – az éves költségvetési törvénynek tartalmaznia kell azt az árfolyamot, amit a tervezett költségvetésben szereplő államadósság számításakor figyelembe kell venni.

A kormány a 2013. évi költségvetési javaslatban az euró árfolyamát 299,4 forintban határozza meg.

A kormány 1,6 százalékos jövő évi GDP-növekedéssel számol, az államadósság GDP-hez mért aránya 78-ról 76,8 százalékra csökken 2013-ban a büdzsében szereplő makrogazdasági pálya szerint.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Amerikai levont adó

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink