hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az Európai Parlament jóváhagyta a közös agrárpolitika reformját

  • MTI

Az Európai Parlament (EP) kedden nagy többséggel, jóváhagyta az uniós Közös agrárpolitika (KAP) reformját, amelynek célja, hogy a mezőgazdaság zöldebb, méltányosabb, rugalmasabb és átláthatóbb legyen.

A képviselőknek, az intézményközi tárgyalások folyamán, sikerült elérniük, hogy a tagállamok a közvetlen kifizetések legalább tíz százalékát kötelező jelleggel a kis- és közepes méretű gazdaságok, a KAP költségvetésének legalább három százalékát pedig a fiatal mezőgazdasági termelők támogatására használják fel. Azt is megszavazták, hogy jöjjön létre egy, folyó árakon 450 millió euró éves költségvetéssel rendelkező válságtartalék-alap, amely áringadozás esetén a gazdák rendelkezésére áll.

Az Európai Bizottság át fogja nézni, hogy a nemzeti mezőgazdasági stratégiai tervek összhangban vannak-e ezekkel a kötelezettségvállalásokkal, a mezőgazdasági termelőknek pedig éghajlat- és környezetbarát módszereket kell majd alkalmazniuk, ha uniós támogatást szeretnének. A tagállamok kötelesek lesznek gondoskodni arról, hogy a vidékfejlesztési költségvetés legalább 35 százalékát és a közvetlen kifizetések legalább 25 százalékát környezetvédelmi és éghajlat-politikai intézkedésekre fordítsák.

Az EP nyomásgyakorlásának köszönhetően mostantól fokozottabb együttműködésre lehet számítani a nemzeti munkaügyi felügyeletek és a támogatásokat kifizető ügynökségek között. Így a mezőgazdaságban is jobban odafigyelnek majd az uniós munkaügyi szabályok betartására, a jogsértések pedig szankcionálhatók lesznek.

Egy új uniós adatbányász-eszköznek köszönhetően átláthatóbbak lesznek az uniós támogatás végső kedvezményezettjeire vonatkozó információk. A tagállamok számára is elérhető eszköz összeveti egymással a nyilvános adatbázisokban található adatokat, így segíti az esetleges csalások felderítését.

A korábbi KAP-szabályok 2020. december 31-éig voltak érvényben, majd azokat 2022 végéig érvényes átmeneti szabályok váltották fel. Ha a tagállami kormányokat tömörítő tanács is jóváhagyja az új szabályokat, azok 2023. január 1-jétől lépnek életbe. A tagállamoknak 2021. december 31-éig kell benyújtaniuk a bizottság felé az agrárpolitikával kapcsolatos stratégiai terveiket.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink