adozona.hu
Adóterhelés: a bér több mint 40 százalékát viszi el az állam Magyarországon
//adozona.hu/altalanos/Adoterheles_a_ber_tobb_mint_40_szazalekat_v_X6ZYVE
Adóterhelés: a bér több mint 40 százalékát viszi el az állam Magyarországon
Az OECD friss „Taxing Wages 2026” jelentése szerint Magyarországon az átlagbért kereső, gyermektelen munkavállalók esetében a teljes munkát terhelő elvonás 2025-ben 41,2 százalék volt, ami jelentősen meghaladja a 35,1 százalékos OECD-átlagot. A magyar érték a régióban nem számít kiugrónak, ugyanakkor a versenyképesebb országokénál magasabb – ecseteli közleményében a Niveus.
Stabil adóék, eltérő nemzetközi trendek
Az OECD adatai alapján a magyar adóék az előző évhez képest lényegében nem változott, miközben az OECD-országok többségében emelkedett. (Az adóék azt mutatja meg, hogy a teljes munkaerőköltségből – vagyis a bruttó bér és a munkáltatói terhek együtteséből – mekkora részt von el az állam adók és járulékok formájában.) Ez arra utal, hogy a hazai rendszer rövid távon stabil, ugyanakkor kevésbé követte a nemzetközi trendeket.
A járulékok dominálnak a magyar rendszerben
A magyar adórendszer szerkezetét tekintve továbbra is meghatározó a járulékok szerepe: a munkát terhelő elvonásokon belül a személyi jövedelemadó súlya mérsékeltebb, míg a munkavállalói és munkáltatói járulékok együttesen jelentős terhet képviselnek. Ez a felépítés hozzájárul ahhoz, hogy az összesített adóék szintje az OECD-átlag felett alakul.
A magyar modell egyik sajátossága, hogy az elvonás súlypontja nem az személyi jövedelemadóban, hanem a járulékokban jelenik meg. Ez elsősorban a nettó jövedelmekre és a foglalkoztatás költségeire van hatással – mondta el Bagdi Lajos, a Niveus partnere.
Családi kedvezmények: érdemi hatás a terhelésre
A családi adókedvezmények érdemben mérséklik a gyermekes háztartások adóterhelését, így ezekben az esetekben a magyar rendszer kedvezőbb képet mutat a nemzetközi összevetésben.
Az OECD adatai szerint ugyanakkor általános tendencia, hogy a gyermekes és gyermektelen háztartások közötti különbség több országban csökken, ami a családtámogatási rendszerek átalakulására utal.
Régiós összevetés: felső középmezőny
Régiós összehasonlításban Magyarország adóéke közel áll a cseh szinthez, elmarad a szlovák és szlovén értékektől, ugyanakkor magasabb a lengyelnél, amely az egyik legalacsonyabb adóterhelést alkalmazza a térségben. Ez alapján a magyar adóterhelés a középmezőny felső részébe sorolható.
Gyermektelen munkavállalók esetében
Adóék alakulása a régióban (egyedülálló, gyerektelen, átlagbér, 2025):
Szlovénia: 45,3%
Szlovákia: 42,7%
Magyarország: 41,2%
Csehország: 41,2%
Lengyelország: 35,0%
Forrás: OECD Taxing Wages 2026, 2025.évi adatok
Családos háztartások esetében
A családi kedvezmények hatására a gyerekes háztartások esetében az adóterhelés jellemzően alacsonyabb, és a régiós különbségek is mérséklődnek.
Adóék alakulása a régióban (kétkeresős háztartás, 2 gyerek, átlagbér, 2025):
Ausztria: 40-41%
Csehország: 36%
Magyarország: 36%
Szlovákia: 30-31%
Lengyelország: 26-27%
Forrás: OECD Taxing Wages, 2026, 2025,évi adatok (családos háztartások összehasonlítása)
A fenti adatok jól mutatják, hogy míg a gyermektelen munkavállalók esetében Magyarország az OECD-átlag felett helyezkedik el, addig a gyermekes háztartásoknál a különbség mérséklődik, és a hazai adóterhelés közelebb kerül a régiós átlaghoz.
A munkát terhelő elvonások szerkezetének felülvizsgálata – különösen a járulékok és az adók aránya – kulcsszerepet játszhat a versenyképesség, a foglalkoztatás és a nettó jövedelmek alakulásában – mondta el Bagdi Lajos.
Hozzászólások (0)