hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A rászorultság nem szempont, főleg a jómódúak profitálnak a családtámogatásokból

  • adozona.hu

Egy friss kutatás szerint a rászorultsági elv 2010. után háttérbe szorult a magyar családtámogatási rendszerben, az erre fordított összeg többsége ma már vállaltan olyan formákban kerül a lakossághoz, amelyeknél a jómódú háztartások előnnyel indulnak.

„A bankok, hitelek mint a magyar családpolitikai rendszer kulcsszereplői” címmel tartott tudományos előadást Kramarics Szandra szociológus, az ELTE doktorjelöltje, a Társadalomtudományi Kutatóközpont külső kutatója. Az előadás anyagát dolgozták fel a Bankmonitor szakértői, különös tekintettel arra, hogy mely rétegek profitálnak a bankokon keresztül kiáramló családtámogatásokból.

Régóta nem emelkedett a szociális juttatások összege

Kramarics elmondása alapján a 2010. után bevezetett, a bankrendszer közreműködésével megvalósított, családosok számára elérhető támogatási programok (például CSOK, Babaváró) az úgynevezett „szociálpolitika más eszközökkel” csoportba sorolhatók, melyet a nemzetközi szakirodalom social policy by other means elnevezéssel lát el. Az ilyen típusú vissza nem térítendő támogatási elemek és hitelprogramok kiegészíthetik vagy helyettesíthetik a hagyományos értelemben vett szociálpolitikát, de sok esetben megfigyelhető, hogy elsősorban a tehetősebb háztartások tudják kihasználni ezeket a lehetőségeket.

Az újhullámos családtámogatások felépítésével párhuzamosan Magyarországon hosszú ideje változatlan maradt a családosok felé irányuló hagyományos szociális juttatások – például a családi pótlék vagy a gyes – összege, annak ellenére, hogy a mögöttünk álló évtizedben rendkívül nagy fogyasztói áremelkedést tapasztalhattunk. Más támogatási elemek ráfordításai közben jelentősen bővültek: az alábbi diagram szemlélteti, hogy 2020-tól 2023-ig miként alakult a különféle támogatási célokra költött állami kiadások összege.

A vizsgált időszakban a családi pótlékra fordított összeg gyakorlatilag stagnált (305 milliárd forintról 309 milliárd forintra emelkedett), a gyes összértéke pedig még csökkent is (61 milliárd forintról 56 milliárd forintra).

Ugyanez idő alatt a lakástámogatásokra fordított pénzösszegek igen gyorsan növekedtek: a 2020-as 297 milliárd forinthoz képest 2023-ban már 491 milliárd forintot tettek ki. Ennek a kategóriának a túlnyomó részét az úgynevezett „lakástulajdonhoz kapcsolódó, szociálisan nem célzott támogatások” adták, ahová többek között a CSOK és a különféle támogatott hitelek, a lakástakarék-pénztárakra fizetett támogatás és a lakásfelújítási programok is tartoznak. A Babaváróra költött összeg pedig természetes módon dinamikusan (26 milliárd forintról 178 milliárdra) növekedett a vizsgált 4 év során, hiszen ez a hiteltípus 2019-ben indult útjára.

Átalakulóban a családtámogatások szerkezete

A különböző támogatási elemeket csoportosítva látványosan kirajzolódik a hagyományos és az új típusú családtámogatások ráfordításainak eltérő dinamikája. A hagyományos családtámogatási eszközök közé sorolhatók a gyes, a csed, a gyed és örökbefogadói díj, valamint a családi pótlék. Ebben a kategóriában 3 év alatt összesen 28 százalékkal nőttek az állami kiadások. Ezzel szemben az új típusú családtámogatások (Babaváró, családi adókedvezmény, első házasok adókedvezménye, lakástámogatások) körében sokkal erőteljesebb, 56 százalékos növekedés ment végbe 2020-tól 2023-ig.

A hagyományos és az új típusú családtámogatások között lényeges különbség van a szociális célzás szempontjából. Míg a családi pótlék, gyes és ehhez hasonlók esetében nincsenek hátrányos helyzetben az alacsonyabb jövedelmű rétegek, addig a Babaváró hitelt, a családi adókedvezményt és a támogatott lakáshiteleket a magasabb jövedelmű családok tudják igazán jelentős mértékben kihasználni. (Gondoljunk csak arra, hogy a Babaváró igénylésének feltétele legalább 3 évnyi egybefüggő társadalombiztosítási jogviszony igazolása, amely a szegényebb házaspárok számára gyakran nagy nehézséget okoz, míg a tehetősebb rétegeknek jellemzően nem akadály.) Kramarics ezek alapján arra a következtetésre jut, hogy a rászorultsági elv 2010. után háttérbe szorult, és a családtámogatásra fordított összeg többsége ma már vállaltan olyan formákban kerül a lakossághoz, amelyeknél a jómódú háztartások előnnyel indulnak.

Az új típusú családtámogatások szociális megfontolásokat nélkülöző mivolta a Bankmonitor szakértői szerint összhangban van a kormány korábbi kommunikációjával. A 2016. január 21-ei kormányinfón az akkori miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János így fogalmazott az otthonteremtési program kapcsán: „A kormánynak elsődleges célja családpolitikai, a másodlagos pedig a gazdasági növekedés. Ez azt jelenti, hogy ez nem egy szociálpolitikai akció, hanem egy családtámogatási, otthonteremtési akció.”

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Részmunkaidős dolgozó szabadsága

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Bor értékesítése

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Munkahelyi baleset epilepszia esetén

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink