hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A nemzetközi tökepiacokra kíván betörni Mészáros Lőrinc cége

  • MTI/hvg.hu

Az Opus Global Nyrt. kapitalizációja elérheti a 350-400 milliárd forintot, miután átveszi a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. vagyonát, így könnyebben léphet ki a nemzetközi tőkepiacokra – mondta a Konzum vezérigazgató-helyettese a portoflio.hu kérdésére válaszolva.

A gazdasági hírportálon szerdán megjelent interjúban Fekete Péter hangsúlyozta, hogy a fúzióval mindkét társaság részvényesei jól járnak. A megszűnő Konzum részvényesei az Opusban kapnak részesedést.

A cserearány kiszámításáról nem kívánt nyilatkozni. Mint elmondta, annak meghatározását a tőzsdei cégek könyv szerinti értékén, részvényárfolyamán és kapitalizációján túl számos tényező befolyásolja, ráadásul mindkét cég értékét módosíthatják a még le nem zárt, jelentős értékű tranzakciók. A Konzumnál a Ligetfürdő és a Balatontourist, az Opusnál pedig építőipari cégek és a Mátrai Erőmű tulajdonrészeinek apportja van még folyamatban, emellett a 2018-as gazdasági évet is le kell zárni – tette hozzá. A tranzakció lebonyolításába a törvényben előírt jogi és könyvvizsgálói háttéren túl nemzetközi hátterű befektetési bankot is bevonnának.

A Konzum vezérigazgató-helyettese szerint a márciusi rendkívüli közgyűlést követően törölhetik a társaságot a Budapesti Értéktőzsdéről, majd bevezetik az Opus új papírjait a részvénypiaci kereskedésbe.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közhasznú tevékenység adómentessége

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink