hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A megszorítások ellen tüntettek a görög gazdák

  • MTI/Adózóna

Könnygázt vetett be szerdán a rendőrség a görög fővárosban, Athénban tüntető gazdák ellen, akik a kormány megszorító intézkedései miatt vonultak utcára. Nagyjából 1300 gazda indult útnak éjjel komppal Krétáról a görög fővárosba, hogy ott a földművelésügyi minisztérium elé vonuljon.

A demonstrálók egy kisebb csoportja – kezében pásztorbotot lengetve – megindult a tárca rendőrség által lezárt épülete felé. Szemtanúk beszámolója szerint betörték két rendőrautó ablaküvegeit, és a környéken lévő néhány üzlet kirakatát is, valamint kövekkel dobálták a minisztérium épületének homlokzatát.

A rendőrség könnygázzal és gumibot használatával akadályozta meg a gazdákat abban, hogy elérjék a minisztérium bejáratát – mondták szemtanúk.

A görög főváros központjában számos utat lezártak a tüntetés miatt.   

A hangulat azután feszült pattanásig, hogy kiderült, a minisztérium nem fogadja a demonstrálók egyik küldöttségét.

A gazdák már régóta viaskodnak a görög hatóságokkal a rájuk nehezedő anyagi terhek miatt, amelyek egyebek között a nyugdíjjárulékok megemelése miatt emelkedtek.

Görögország súlyosan eladósodott, és a nemzetközi hitelezőktől függ. 2015 közepén 86 milliárd eurós (több mint 26 ezer milliárd forintos) mentőcsomaghoz jutott – 2010 óta már a harmadikhoz –, amelyért cserébe átfogó adó- és nyugdíjreformot ígért a kormány. A változtatások egyik elemeként az eddigi 13 százalékról 22 százalékra növelték a gazdák éves jövedelmének adókulcsát.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink