hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A borászok megkapják a kért támogatást

  • MTI

A koronavírus-járvány következtében visszaeső turizmus és vendéglátás nyomán a borászok 2,2 milliárd forintnyi támogatási kérelmet nyújtottak be az agrártárcához, amely az eredetileg biztosított, 1,8 milliárd forintos keretet kiegészíti 400 millió forinttal – jelentette be a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár csütörtökön, Etyeken.

Feldman Zsolt a második alkalommal, Gondolatok a buborék körül címmel megrendezett pezsgőkonferencián rámutatott, hogy az elmúlt hónapokban, a járvány miatt sok prémium bor- és pezsgő-előállító szenvedett bevételkiesést, emiatt külön támogatást kérvényezhettek. Több mint 700 borász igényelt 2,2 milliárd forintot, emiatt kiegészítették a keretet, hogy a szakmának teljeskörű támogatást nyújthassanak – tette hozzá.

Az államtitkár szerint sikeres a tízmilliárdos szőlő–bor ágazati válságkezelő program, amit jól mutat, hogy egyensúlyközeli állapot alakult ki a kínálati és keresleti oldalon.

Feldman Zsolt elmondta, hogy ma Magyarországon 24 millió palack pezsgőt állítanak elő, ebből mintegy ötmilliót exportálnak.

Jelezte, hogy a magyar pezsgőt az exportpiacokon közel kétszeres áron értékesítik a magyar borhoz képest.

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink