hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

30 százalékos növekedés: ennyi most a bruttó átlagkereset Magyarországon a KSH szerint

  • MTI

Februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 546 ezer forint volt 31,7 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az átlagkereset kiugró emelkedéséhez elsősorban a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állomány hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatása, az úgynevezett fegyverpénz, illetve a már részben előre ütemezett béremelések, valamint a minimálbér- és a garantáltbérminimum-emelés járult hozzá – tette hozzá a KSH.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 445 000 forint volt, 14,5 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 31,7 százalékkal nőtt 363 100 forintra. A kedvezményeket, valamint az adó- és járulékmentességeket is figyelembe véve 374 800 forintot ért el, 31,9 százalékkal többet, mint tavaly februárban.

A bruttó kereset mediánértéke 378 100 forint volt, amely 14,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ajándék kupon

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Unión kívüli szolgáltatás

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink