hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

65 milliárd forintos beruházás keretében 440 új munkahely jön létre Debrecenben

  • adozona.hu

Az idei év egyik legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben, aminek keretében a SEMCORP vállalat lítium-ion akkumulátorokhoz kapcsolódó, 97 ezer négyzetméteres szeparátorfólia-gyártó üzemet létesít 2022 végéig. A több mint 65 milliárd forintos projekthez az állam 13 milliárd forintos támogatást biztosít, ezáltal 440 új munkahely jön létre a városban – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kínai vállalat által indított nagyberuházás első ütemének alapkőletételén.

A munkálatok nyáron már megkezdődtek, a létesítmény a tervek szerint 2023 első negyedévében kezdi meg működését, s ennek köszönhetően a területén piacvezető cég kapacitása 12 százalékkal növekszik. Magyarországon 400 millió négyzetméter szeparátorfóliát fognak gyártani évente.

A miniszter beszédében elmondta: az elmúlt tizenegy évben 28 százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalom Magyarország és a tőle keletre fekvő államok között. Az országban 2019-ben Dél-Korea, 2020-ban Kína volt a legnagyobb beruházó. Magyarország kereskedelmi forgalma Kínával az idei első félévben 24 százalékkal emelkedett, a magyar kivitel volumene pedig 51 százalékkal.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink