hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

400 millió forintos költségvetési csalás miatt egy bűnbandára csapott le a NAV

  • MTI

Költségvetési csalás miatt hallgatták ki egy több mint 400 millió forint vagyoni hátrányt okozó bűnbanda irányítóját – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint az elkövetői kör – külföldi gazdasági társaságok mögé rejtve – mintegy 1,5 milliárd forint értékű számítástechnikai eszközöket, adathordozókat, számítógépes perifériákat értékesített webáruházon keresztül Magyarországra.

Folyamatosan cserélődő belföldi és közösségi gazdasági társaságokból álló számlázási láncolatot hoztak létre adófizetési kötelezettségük elkerülésére, és így elérték, hogy versenytársaiknál jóval kedvezőbb áron kínálhassák a termékeket.

A NAV pénzügyi nyomozói összehangolt akciót tartottak egy időben 10 helyszínen, több mint 200 millió forint értékben bankszámlát, ingatlant vettek zár alá, továbbá gépkocsikat foglaltak le.

Az elkövetői kör irányítóját, egy Pest vármegyei férfit költségvetési csalás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a pénzügyőrök. A nyomozás jelenleg is folyamatban van – írta a NAV Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ázsiós tőkeemelés könyvelése a tulajdonosnál

Pölöskei Pálné

adószakértő

Árfolyamnyereségből származó jövedelem

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink