9 találat a(z) bűnbanda cimkére

Cikk

Amerikából behozott, balesetekben megsérült autókat értékesített Európában az a litván vezetésű nemzetközi bűnözői csoport, melynek tagjait egy több európai országra, köztük Magyarországra is kiterjedő rendőrségi akció során állítottak elő szerdán – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol.

Cikk

Egyedi építésű motorkerékpárt, tömérdek mennyiségű készpénzt, vadász- és sportfegyverarzenált foglaltak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak köszönhetően – közölte a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága. A pénzügyőrök ismét egy kiterjedt bűnszervezetre csaptak le: ez a társaság csaknem hárommilliárd forinttal rövidítette meg a költségvetést. Az elkövetők a bűncselekményből származó haszonból extravagáns életüket finanszírozták: temérdek pénzt halmoztak fel, ingatlant, illetve értékes luxus-gépjárműveket is vásároltak.

Cikk

Csaknem egymilliárdos kárt okozott a költségvetésnek az az őrzés-védelemmel foglalkozó bűnszervezet, melynek tagjait a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai fogtak el a közelmúltban. A bűnbandától luxusautókat, ingatlanokat, jelentős bankszámlavagyont és rengeteg készpénzt foglalt a NAV, de csőre töltött éles lőfegyverek is előkerültek a kutatásokon, írja honlapján a NAV.

Cikk

Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség öt férfival szemben, aki újként feltüntetett, valójában használt konzervipari gépekre vett fel jogtalanul 671 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és magyar állami költségvetési támogatást – közölte ma a főügyészség vezetője.

Cikk

Vádemelést javasolnak a NAV észak-alföldi pénzügyi nyomozói a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészségnél pénzmosás, áfacsalás és okirat-hamisítás miatt egy szegedi könyvelőnővel és férjével szemben, akik azt a bűnbandát irányították, amelynek tagjai mintegy másfél milliárd forint áfahiányt okoztak a költségvetésnek. Üzelmeikhez adóparadicsomban bejegyzett offshore céget is felhasználtak – közölte honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhiavatl (NAV).

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Eszközbeszerzés alkatrésznek

Pölöskei Pálné

adószakértő

Áfaalanyiság – határérték átlépése

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink