hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

36 milliárd forintra pályázhatnak a vidéki vállalkozások

  • adozona.hu

A vidéki térség mezőgazdasági vállalkozásainak jövedelemstabilizálását, valamint a mezőgazdaságon kívüli vállalkozások elindítását, fejlesztését támogatja a Miniszterelnökség 2016. december 28-án megjelent pályázata. A Vidékfejlesztési Program kiírásának keretösszege 35,94 milliárd forint – közölte portálján a Miniszterelnökség.

A „Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása” című pályázati felhívás keretében vidéki térségekben működő mikrovállalkozások pályázhatnak. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege maximum 160 ezer eurónak megfelelő forintösszeg. A támogatási intenzitás a projekt megvalósulási helyétől függően maximum 70 százalék lehet.

A pályázat keretében falusi turisztikai attrakciók és szolgáltatások továbbfejlesztése, nem mezőgazdasági termék-, szolgáltatás- és technológiafejlesztés, a tevékenység elindításához szükséges műhely vagy bemutató tér, interaktív bemutatók tartásához szükséges fejlesztések valósíthatók meg.

A most megjelent vidékfejlesztési pályázatra 2017. április 3. és 2019. január 28. között nyújthatják be kérelmüket az érintettek a www.mvh.gov.hu weboldalon. Az első értékelési szakasz 2017. május 3-áig tart. Az értékelési határnapokig benyújtott projektek együttesen kerülnek elbírálásra.

A Miniszterelnökség felhívja az érintettek figyelmét, hogy a pályázati felhívás részleteiről a www.szechenyi2020.hu weboldalon tájékozódhatnak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Nyugdíjkorhasár előtti kereset

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Hipa – kiva

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Influenszer adózás – számla

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close