hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Év végi hajrá: így tervezze meg 2012-es cafeteria-rendszerét

  • adozona.hu

Tapasztalatok szerint 35 fő felett érdemes megfontolni, hogy a cafeteria rendszerrel kapcsolatos feladatokat...

Tapasztalatok szerint 35 fő felett érdemes megfontolni, hogy a cafeteria rendszerrel kapcsolatos feladatokat, folyamatok kezelését egy belsős kollégára, vagy pedig külsős tanácsadóra bízzuk. Ez a munka gyakorlatilag folyamatos, és a jogi környezet megfelelő ismerete is elengedhetetlen hozzá. A jól megtervezett cafeteria rendszerrel növelhető a dolgozói motiváció, és legalább 30 százalékkal csökkenthető a munkáltatók adminisztrációja.

A cafeteria stratégia kidolgozásakor néhány vállalat abba a hibába esik, hogy a stratégiában nem tervezi meg a dolgozók folyamatos tájékoztatását. Ez azért nagy hiba, mert a nem megfelelő tájékoztatás akár az egész cafeteria bevezetését és működtetését is kudarcra ítélheti. A cafeteria elemek felhasználhatóságáról is fontos megfelelő tájékoztatást adni, hogy a dolgozók magabiztosan tudják majd a gyakorlatban is kihasználni a rendszer előnyeit. Ha azt szeretnénk, hogy a cafeteria tényleg motiválja cégünk munkavállalóit, még a dolgozói nyilatkoztatás előtt át kell gondolni, hogy a tájékoztatás mely módjai illenek a vállalat kultúrájához, a cég létszámához.

A cafeteria rendszerek bevezetésének és üzemeltetésének három fő lépése van: első lépés a bevezetés, illetve a rendszer év eleji elindítása, majd azt követi a dolgozók nyilatkoztatása, és annak adminisztrációja, végül harmadik lépésben az így kialakított rendszer folyamatos működtetése, karbantartása, juttatások biztosítása.

Hogyan néz ki a cafeteria rendszer bevezetésének folyamata?

1. Igényfelmérés:

• Bevezetés céljának meghatározása
• Vezetőség céljai
• Munkavállalói igények

2. Stratégia – előkészítés:

• Juttatás-menedzsment (a cafeteria keretösszegének, elemeinek kialakítása,
• valamint a jogosultságok meghatározása)
• Ütemezés

3. Vállalati háttér kialakítása:

• Cafeteria szabályzat elkészítése
• Törvényi háttér
• Nyilatkozatok

4. Kommunikáció, a munkavállalók tájékoztatása:

• Előadások
• Munkavállalói kézikönyv
• Plakátok, egyéb informálódást segítő anyagok kialakítása

5. Adminisztráció:

• Nyilatkozati háttér és dokumentáció biztosítása: excel kialakítás, szoftver vásárlás
• Nyilatkoztatás
• Adatok rögzítése
• Dokumentumok tárolása

6. Cafeteria rendszer indítása:

• Üzemeltetés
• Folyamatos év közbeni tanácsadás

7. Éves frissítés, utókövetés:

• Hatásvizsgálat

Hogy alakítsa ki céges cafeteria stratégiáját és szabályzatát?

1. Cél meghatározása:

• motiváció
• plusz juttatás
• béremelés alternatívája, stb.

2. Stratégia kialakítása:

• bevezetés tervezett időpontjának meghatározása
• a juttatásban részesülők létszámának meghatározása
• cafeteria keretösszeg nagyságának és szerkezetének rögzítése (fix összeg, bruttó bér %-a vagy ezek
• együttese)
• cégspecifikus szabályok kialakítása (kötelező vagy korlátozottan választható elemek)
• egységes vagy több szintű rendszer (cafeteria csoportok alkotása)
• jogosultságok meghatározása
• nyilatkozási és rendelési határidők kialakítása
• juttatási rendszer elemei
• kommunikációs stratégia kialakítása
• szolgáltatók kiválasztása
• cafeteria adminisztráció eszközének és módjának meghatározása
• esetlegesen külsős cég bevonása szakértőként

3. Szabályzat és nyilatkozati dokumentáció elkészítése:

• törvényi előírásoknak megfelelés
• évközi változások alkalmával frissítés

A cafeteria-szabályzat a juttatási rendszer vállalati szempontból fontos részleteinek szabályzatba foglalása, amely tartalmaz minden olyan lényeges információt, mely a cafeteria rendszer működtetésével kapcsolatos.

A vállalkozások belső szabályzatai többnyire valamennyi munkavállalóra nézve kötelező érvényűek (vegyük csak a munkavédelmi szabályzatot vagy akár egy biztonsági szabályzatot), kötelező annak ismerete és betartása is, ezért így lehet a cafeteria rendszert is a lehető leghatékonyabb módon megismertetni és az abban foglaltakat betartatni minden munkavállalóval. A cafeteria-szabályzatnak tartalmaznia kell az juttatási rendszer főbb ismérveit, a keretösszeget, és a keret meghatározásnak módját, az esetleges differenciálás részleteit. A szabályzatban kell meghatározni a jogosultságokat és a juttatás igénybevételének körülményeit is.

Frankó Éva
Sodexo

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink