hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Több milliárd forint áfát csaltak el, Lamborghinivel járt a bűnbanda vezetője

  • adozona.hu

Több milliárd forint áfát csalt el társaival egy győri kötődésű, élelmiszeripari termékekkel kereskedő üzletember – közölte az adóhatóság. A bűncselekményből származó vagyont, közte a férfi Lamborghinijét és egy Bentleyt is, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) lefoglalta. A férfi bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt akár 20 év börtönre is számíthat.

A Budapest és Győr környéki cégeket irányító bűnbanda az Európai Unióból nettó áron vásárolt élelmiszeripari termékeket – főként sajtot, csokoládét, kávét – és azt Magyarországon nagykereskedőknek, szállodai beszállítóknak adta tovább. Az árut negyedévente cserélődő, bukó cégeken keresztül szerezték be, ezek pedig vagy nem nyújtottak be bevallást, vagy fiktív adatokkal, így csökkentve a haszonhúzók fizetendő adóját.

A nyomozás adatai szerint több tízezer tonna élelmiszer került rajtuk keresztül különböző vendéglátóhelyekre és a hazai boltok polcaira. A kereskedés volumenét jól mutatja, hogy az egy főre jutó itthoni adatokkal számolva, több mint egymillió magyar éves sajtfogyasztását fedezte a bűnszervezet, illegális keretek között.

A NAV és a Terrorelhárítási Központ kétnapos közös akciójában összesen 85 helyszínen tartott kutatást. A bizonyítékok beszerzése mellett a győri nyomozók luxusautókat – többek között egy Lamborghini Aventadort és egy Bentley Continentalt –, illetve jelentős összegű készpénzt is foglaltak, valamint ingatlanokat és bankszámlákat zároltak. A biztosított vagyon értéke megközelíti a másfél milliárd forintot.

A nyomozók 24 gyanúsítottat hallgattak ki, közülük 5 főt őrizetbe vettek, letartóztatásukat a Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte. A NAV bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Társaságiadó-kedvezmény

Pölöskei Pálné

adószakértő

Helyi iparűzési adó feltöltése

Pölöskei Pálné

adószakértő

Építőipari kivitelező cég alvállalkozója

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close