hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Óriási áfabevételtől esik el Magyarország

  • MTI/Adózóna

Az uniós tagállamok 159,5 milliárd euró (nagyjából 49,4 ezer milliárd forint) áfabevételtől estek el 2014-ben, a várt bevételek és a ténylegesen beszedett összeg közötti különbség még mindig „elfogadhatatlanul magas” – figyelmeztetett kedden az Európai Bizottság.

A 2014-es áfahiány 2,5 milliárd euróval kisebb, mint az egy évvel korábbi, az egyes tagországok között viszont továbbra is hatalmas különbségek mutatkoznak. Az adatok 18 tagállam, köztük Magyarország esetében mutatnak javulást.

A bizottság átal közölt adatok szerint Magyarországon a várt áfabevételek 17,95 százalékát nem tudták beszedni 2014-ben, ami mintegy 2,1 milliárd eurót (651 milliárd forintot) tett ki.

Az áfabevétel-kiesés aránya Romániában volt a legmagasabb, itt a várt bevételek 37,9 százalékát nem sikerült beszedni. A skála másik végén Svédország található, ahol ez 1,2 százalék. Abszolút értékben a legnagyobb bevételkiesést Olaszország könyvelhette el 36,9 milliárd euróval, a legalacsonyabbat pedig Luxemburg 147 millió euróval.

A brüsszeli testület hangsúlyozta: több rövid távú intézkedés is született a probléma orvoslására, a jelentésből azonban kiderült, hogy bár javult a helyzet, valódi előrelépés csak akkor érhető el, ha a „tagállamoknak sikerül megállapodniuk egy egyszerűbb, csalásbiztosabb és vállalkozásbarátabb rendszer kialakításáról”.

"Tagállamaink több tízmilliárd euró bevételtől esnek el, ha nem tudják beszedni a nekik járó áfát. Ez elfogadhatatlan. A jelenlegi rendszer sajnálatos módon nem rendelkezik a megfelelő eszközökkel az áfacsalás és az áfa hibás kiszámítása problémájának megoldására, és egyértelmű, hogy a számok maguktól nem fognak javulni. Most a tagállamokon a sor, hogy mihamarabb megegyezzenek a bizottság által az idei év folyamán felvázolt csalásbiztos uniós áfarendszer kialakításáról" − írta közleményében Pierre Moscovici gazdasági és pénzügyi uniós biztos.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink