hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Áfa-korrekció önellenőrzés nélkül

  • dr. Csobánczy Péter

Lehetséges-e áfa-korrekció önellenőrzés nélkül amiatt, mert a számla kibocsátója korábban helytelenül egyenes adózóként áfát számított fel és hárított át?

Ismeretes, hogy az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa tv.) még a múlt év elején kiegészült egy új rendelkezéssel, amely bővítette az önellenőrzést nem igénylő áfa-korrekciós lehetőségeket. Amiről szó van, az az Áfa tv. 78. § (4) bekezdés b) pontja, amely így szól: „ A (3) bekezdést kell megfelelően alkalmazni abban az esetben is, ha [b)] a fizetendő adó csökkenését nem az adóalap utólagos csökkentése eredményezte.”

Nem sokkal a hatálybalépést követően ismertető cikket írtam az idézett rendelkezésről, amelyben többek között kitértem arra is, hogy az véleményem szerint – hangsúlyozottan annak szövegszerű megfogalmazása alapján – olyan esetekben is alkalmazható, amikor a számla kibocsátója korábban helytelenül egyenes adózóként áfát számított fel és hárított át. Noha a témában tudomásom szerint eleddig megjelent egyetlen publikus adóhatósági tájékoztató hallgat erről az összefüggésről („Tájékoztató az önellenőrzés nélkül elszámolható, adókötelezettség csökkenést eredményező korrekciós esetek körének 2012. január elsejétől hatályos változásáról” c. közleményt), mindazonáltal vannak olyan jelek, amelyek arra mutatnak, hogy az adóhivatal nem fogadja el a fenti okfejtést. Minderre sajnálatos módon azokból a megnyilatkozásokból következtetek, melyeket egyes adóhivatali munkatársak „írói munkásságuk” részeként kifejtettek.
Olvassa tovább cikkünket, hogy megtudja, miért nincs szükség önellenőrzésre!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Nagyértékű ajándék

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Önkéntesek juttatásai

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink