hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kalamajka Kínából rendelt termék számlája miatt

  • adozona.hu
3

Csapdahelyzetbe került olvasónk egy Kínából származó termék számlája miatt. Kérdésére Bunna Erika adótanácsadó válaszolt.

A kérdés részletesen így szólt: Társaságunk Kínából szerzett be terméket. Sokáig számlát se kaptunk az értékesítésről, azt is nagyon nehezen lehetett elérni. Viszont a kapott számlával se kerültünk előrébb, mert az ügyvezető/tulajdonos nevére állították ki azt. Mivel tárgyi eszköz került beszerzésre, így ildomos lenne az eszközt valahogyan elszámolnom a vállalkozásban, viszont nem látok sok esélyt rá, hogy a kínai partnerből kivasaljuk a cég nevére szóló számlát. Esetleg megoldást jelenthet, hogy az ügyvezető ingóságként eladja az eszközöket a vállalkozásnak egy adásvételi szerződés alapján? De a cég bankkártyával fizetett a kínai szállítónak, így kérdés az is, hogy a szerződésben lehet-e hivatkozni arra, hogy a magánszemély és a cég között miért nem keletkezik pénzügyi művelet? Mivel a 200 ezer forintot se haladja meg az eszköz értéke, így szja-kötelezettség nem terheli a magánszemélyt, viszont elbizonytalanodtam abban, hogy áfafizetési kötelezettsége keletkezik-e a vállalkozásnak?

SZAKÉRTŐNK VÁLASZA:

Kedves Kérdező!

Őszintén szólva a cég nevére szóló számla hiányában nem látom az elszámolás lehetőségét a vállalkozásban, mivel ahogy Ön is felvetette, a pénzügyi része nem lenne tisztázott.

Alapvetően a magánszemély részéről véleményem szerint áfafizetési kötelezettség nem merül fel, mivel ő nem adóalany, azonban ő a termékértékesítő, az ügylet pedig belföldön teljesül.

Költségelszámolást ez után a tárgyi eszköz után nem javaslok, még ha fel is veszik a könyvekbe, hacsak a pénzügyi elszámolásra nem találnak valamilyen gazdasági magyarázatot, jelen esetben én nem tudok ilyet tanácsolni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (3)
Ruszin Zsolt

Vajon mekkora lehet a baj az adózónánál, ha a kiadó és a szerző közösen hallgat erről a hibás válaszról?

Sajnos nem ez az első hanyag válasz az adózóna szakértőitől, a múltkor Pénztárgéppel kapcsolatban is hasonlóan jártak el és még a hozzá szólás sem volt lehetséges. Jó lenne ja a szakértők valódi szakértők lennének, s nem csak gyorsan túl akarnának tudatlanul lenni a témán!

Ruszin Zsolt

A meglehetősen hanyag válasz teljesen nélkülözi a jogszabályi előírások bemutatását. A következőket alapos megfontolás tárgyává kellett volna tenni a válaszadás előtt:

A korábban hatályos, számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény 85. §-ának (1) f) bekezdése kimondta, hogy külső bizonylat esetében a bizonylatnak tartalmaznia kell többek között: a bizonylat címzettjének nevét, címét. Ezek alapján a kérdésben szereplő bizonylat 2001 előtt nem felelhetett meg a magyar számviteli elszámolásnak.

Mindez az EU csatlakozás miatt Magyarországon 2001-től megváltozott! (Igen, már több, mint 23 éve!)

Az Európai Unióban már régóta rájöttek, hogy nincs is értelme olyan bizonylati szabályoknak, amelyek a helyi vállalkozásoknak egyáltalán nem lennének hasznosak és értelmetlenül akadályoznák a költségelszámolásukat. Bár a magyar szabályozás szövegét ugyan hozzáigazították ehhez az alapelvhez, a gyakorlat mintha tudomást se venne erről.

A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (Szvt.) rendelkezése szerint a külső bizonylat esetében a bizonylatnak már nem kell tartalmaznia bizonylatot címzettjének adatait (Szvt. 167. § (1)). A számviteli bizonylatnak így akár egy nyugta is megfelelne, de a külföldről kapott, a vevő nevét nem, vagy tévesen tartalmazó bizonylat is eleget tehet a szabályoknak (lásd: külföldi szállodai számla tipikus esetét)!

Bár a törvény szövege szerint a külső bizonylatnak nem is kelléke a vevő neve, és annak költségként való elszámolásaként nem ez a döntő, azt ugyanis nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a gazdasági esemény kinél jelenik meg valósan. A valós körülmények igazolását nem az ÁFA tv. szerinti kötelező formai kellék vagyis a „vevő neve, címe” jelenti! A számviteli törvény szerint a valódiság elvét is sértené, ha a Szvt. alanya egészen egyszerűen valótlan tartalmú bizonylatokat számolna el.

A számviteli törvény külső-bizonylatokra vonatkozó specifikus, kevesebb formai megkötést tartalmazó szabály miatt lehetséges az a megközelítés, amely nem a vevő feltüntetésétől teszi függővé azt, hogy a bizonylat hitelesen dokumentál-e egy gazdasági eseményt.

Hogyan célszerű tehát eljárnia ilyenkor a társaságnak?

Mindenképpen javasolt egy belső bizonylat (fedőbizonylat, feljegyzés) elkészítése, amit a társaság részéről eljáró személy - lehetőleg az ügyvezető - aláír (elég AVDHval hitelesíteni). Ebben célszerű bemutatni a bizonylaton szereplő gazdasági esemény társasághoz kötődő mivoltát és a bizonylat beszerzésére tett erőfeszítéseket, valamint az egyéb körülményeket (ha vannak).

A kiküldetési rendelvény kapcsán lényegében a fenti módszert megerősítő választ tett közzé a Pénzügyminisztérium, amelyben ezt írták:

A kiküldetési rendelvénnyel a kiküldetésben részt vevőkkel kapcsolatosan felmerülő költségek számolhatók el. Ebből következően, amennyiben nem megoldható a társaság nevére szóló bizonylat (számla) beszerzése, akkor a kiküldetési rendelvénynek tartalmazni kell, hogy a külföldön felmerült és bizonylatolt költségeket a kiküldő munkáltató akkor is megtéríti a kiküldetés egyéb költségeivel együtt, ha ezen költségekről szóló bizonylatok (számla) nem a kiküldő társaság nevére szólnak. (De a tényleges felmerülést a bizonylatnak igazolnia kell!) (39/2018. Számviteli kérdés)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Fatelepítés

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Bizalmi vagyonkezelés számviteli kérdések

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Nonprofit kft reprezentációs költsége utáni adó

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink