hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ezt kell tudni a pénzforgalmi áfáról

  • dr. Csobánczy Péter

Igaz ugyan, hogy az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa tv.) jelenleg hatályos szövege már tartalmazza a pénzforgalmi szemléletű áfa-elszámolást (Áfa tv. XIII/A. fejezet), de ezt az átmeneti rendelkezések értelmében csak a 2013. január 1-jétől kezdődő adómegállapítási időszaktól kezdve lehet alkalmazni (Áfa tv. 280. §). A témával foglalkozó első cikkünkben alkalmazásának személyi és tárgyi feltételeit tekintjük át.

Kik választhatják?

Azok, akik a következő öt feltételnek megfelelnek: áfa-alanyként gazdasági céllal belföldön telepedtek le, a vonatkozó jogi szabályozás tartalmi kritériumai alapján kisvállalkozások (összes foglalkoztatotti létszám 50 főnél kevesebb és az éves nettó árbevétel vagy a mérlegfőösszeg legfeljebb 10 millió eurónak megfelelő forintösszeg), nem állnak csőd- vagy felszámolási eljárás hatálya alatt, nincsenek alanyi áfa-mentes státuszban, s végül az összes termékértékesítésük és szolgáltatásnyújtásuk fejében járó ellenérték göngyölített összege sem a tárgyévet megelőző évben, sem a tárgyévben nem haladja meg ténylegesen, illetve ésszerűen várhatóan a 125 millió forintot (Áfa tv. 196/B. § (1) bekezdés és 196/C. § (1) bekezdés). Utóbbi feltételhez két megjegyzés tartozik. Az egyik: az Áfa tv. – taxatív felsorolással – néhány tranzakció ellenértékét kivételként kezeli (például: a vállakozásban tárgyi eszközként használt termék értékesítése vagy az EU más tagállamába irányuló adómentes termékértékesítés), melyekből származó ellenértéket a felső értékhatár elérésének mérésénél nem kell figyelembe venni (196/C. § (2) bekezdés). A másik: azok, akiknek nincs adózói múltja, az egyéb feltételek sérelme nélkül, akkor is választhatják a pénzforgalmi áfát, ha a felső értékhatárt a tárgyévre korlátozva csupán időarányosan teljesítik (Áfa tv. 196/D. §).

Mennyi időre szól és miként gyakorolható a választási jogosultság?

Törvényismertetés, gyakorlati kérdések, szakértői válaszok
Adóváltozások 2013. HVG Nexon Konferencia

Tudjon meg mindent az adóváltozásokról a HVG adókülönszámának szerzőitől!
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink