hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Áfacsalás gabonával: börtönbüntetés és vagyonelkobzás a bűnszervezet tagjainak

  • MTI

Letöltendő, illetve felfüggesztett szabadságvesztésre, vagyonelkobzásra, pénzbüntetésre ítélte adócsalás miatt egy gabonával üzletelő bűnszervezet kilenc tagját – köztük Csábi Bettina profi ökölvívó- és kick-boksz-világbajnokot – a Kecskeméti Törvényszék. Az ítélet nem jogerős.

A vádirat szerint a bűnszervezet több ezer tonna gabonát szállított Romániából, és hamis papírokkal azt a látszatot keltette, hogy az árut továbbviszi Szlovákiába. A gabonát azonban Magyarországon adták el, áfát pedig nem fizettek az értékesítés után, így az állami adóbevételt jelentősen csökkentették.

Tettüket a vádlottak szervezetten, 2010 augusztusától 2011 novemberéig követték el, a feladatokat egymás között összehangolták, megosztották.

A pénzügyi nyomozók 2011 novemberében, egyidejűleg öt megyében, harminc helyszínen tartottak házkutatást az ügyben. Hét embert őrizetbe vettek, köztük Csábi Bettinát. A vádlottak száma később kilencre nőtt.

Hadnagy Ibolya büntetőtanácsa öt vádlottat letöltendő börtönbüntetésre, négyet, köztük Csábi Bettinát felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Az elsőrendű vádlott 4 év 6 hónap börtönbüntetést kapott, több mint 16 millió forint vagyonelkobzás mellett. A másodrendű vádlott Csábi Bettinát 2 év börtönbüntetésre ítélték, de a bíróság ezt 4 év próbaidőre felfüggesztette.

Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék sajtószóvivője az MTI-nek elmondta: nyolc vádlott felmentésért vagy a büntetés enyhítéséért fellebbezett, míg a hatodrendű vádlott tudomásul vette az ítéletet.

Az ügyész az összes vádlottnál súlyosításért fellebbezett hosszabb idejű szabadságvesztés kiszabása, fegyházfokozat megállapítása, illetve nagyobb összegű vagyonelkobzás elrendelése érdekében. Az ügyészi indítvány ellenére a bíróság egyik vádlott letartóztatását sem rendelte el.

A per a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink