hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Akár 20 év börtön is lehet az áfacsalás következménye

  • MTI

Az áfacsalással erősen fertőzött szójakereskedelemmel foglalkozó három bűnszervezetet fogott el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai országos akcióban a közelmúltban – közölte az NAV csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint mindhárom bűnszervezet cégláncolatokon keresztül tüntette el az EU-ból beszerzett szója belföldi eladása után fizetendő áfát, egyikük tevékenységi körét kiterjesztette a bűnszövetkezetek másik gyakori célszektorára, a használtgépjármű-kereskedelemre is.

A három bűnözői csoport az ország szójapiacának számottevő részét lefedte az illegális eredetű „áfamentes” termékekkel, a 27 százalékos árelőnnyel pedig a szektor tisztességes cégei képtelenek felvenni a versenyt – írja közleményében a NAV.

A költségvetést ért kár – a három bűnszövetkezet működésével – meghaladta az egymilliárd forintot, a takarmány- és malomipart sújtó negatív árverseny további károkat okozhat a gazdaságnak – írják.

A helyszíni eljárásokban több mint 300 millió forint értékben készpénzt, gépjárműveket, ingatlanokat, luxuscikkeket, valamint 300 tonna szója- és repcedara vételárának követelését vették zár alá. Ezzel nemcsak az okozott kár nagy része térül meg, hanem az elkövetők által felhalmozott vagyon sem forgatható vissza újabb bűncselekmények finanszírozására – közölte a NAV.

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozva, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt az elkövetők akár 20 évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak – tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink