hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Áfamentes export-import: így úszhatják meg a fuvarozók az adót

  • dr. Juhász Péter jogász, adószakértő, HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Jellemzően mentesülnek az adófizetés alól a termékek nemzetközi forgalmához kapcsolódó fuvarozási szolgáltatásokat, azonban a fuvarozóknak, szállítmányozóknak körültekintően kell eljárniuk az adómentesség feltételeinek vizsgálata, illetve a mentesítés feltételrendszeréhez illeszkedő igazolások beszerzése során. Cikkünkben ismertetjük a szükséges tudnivalókat.

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (áfatörvény) 93. paragrafusának (2) bekezdése szerint mentes az adó alól a szolgáltatás nyújtása abban az esetben, ha annak ellenértéke az importált termék adóalapjába a 74. paragrafus, illetőleg a 75. paragrafus (1) bekezdésének b) pontja és (2) bekezdése szerint beépül.

Az áfatörvény 75. paragrafus (1) bekezdésének b) pontja alapján termék importja esetében az importált termék adóalapjába (feltéve, hogy azokat a 74. paragrafus szerint megállapított érték egyébként nem tartalmazza) beletartoznak többek között a járulékos költségek, amelyek az importáló közösségi tagállamon belül az első rendeltetési helyig merülnek fel, így különösen a fuvarozási költségek.

A fenti jogszabályhelyek alapján tehát az importáló tagállamon belül az első rendeltetési helyig felmerülő fuvarköltség minden esetben az adóalap részét képezi [vagy az áfatörvény 74. paragrafusa, vagy a 75. paragrafus (1) bekezdés b) pontja alapján]. Ilyen fuvarköltségnek minősül például a Magyarországra irányuló termékimport esetén az országhatártól a vámkezelés helyéig felmerülő fuvarköltség.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben ismertetjük, hogy a kialakult jogértelmezési gyakorlat szerint a fuvarköltség mely esetekben képezi részét az import adóalapjának, és lesz így adómentes.

A teljes cikkhez előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlanforgalmazás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Modulház áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Bírósági ítélet és számlakiállítás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink