hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

300 milliós áfacsalás! Lebuktak az étolaj-kereskedők

  • MTI

Étolaj-kereskedő bűnszervezetet lepleztek le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi pénzügyi nyomozói; az okozott kár több mint 300 millió forint – tudatta közleményében az adóhatóság.

A gyanú szerint egy kecskeméti férfi Romániából vásárolt étolajat, amelyet főként magyar éttermeknek, sütödéknek értékesített. Az eladási árban szereplő áfát többféle módszer ötvözésével csalta el. Tettéhez nemcsak magyar, hanem cseh, szlovák, lengyel és román cégekből álló, fiktív számlákat kiállító hálózatot is felhasznált. A valótlan tartalmú számlákkal több mint háromszázmillió forint kárt okozott az állami költségvetésnek.

A NAV pénzügyi nyomozói és informatikai munkatársai egyszerre csaknem húsz helyszínen jelentek meg, és elfogták a bűnszervezet vezetőjét és tagjait. A kár megtérülésére járműveket, egy új építésű ingatlant és a gyanúsítottak lakásán talált több millió forint készpénzt is lefoglalták.

A bűnszervezet vezetőjét és négy tagját különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználása miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. Ez a bűncselekmény akár húsz év szabadságvesztéssel is büntethető.

Egy éven belül ez a második eset, hogy az illegális étolaj-kereskedelmi piac jelentős szereplőjét leplezte le a NAV. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tavaly júniusban huszonhat ember ellen emelt vádat egy kiskunfélegyházi étolajgyártó cég működése ügyében. A cégláncolatot működtető étolajgyártó cég vezetője és társai csaknem három éven át több mint 4,1 milliárd forint áfát nem fizettek be a költségvetésbe.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Letiltás további kamat számítása

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink