12 találat a(z) étolaj cimkére

Használt étolaj után ki fizeti az EPR-díjat? Kérdés

Kockázatelemzés alapján fülelt le két áfacsaló céget a NAV Cikk

Adóelkerülő számlázási láncolatot tárt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) két vállalkozásnál is: csaknem 100 millió forintnyi élelmiszert foglaltak le.

Árstopos élelmiszerekkel üzletelő céghálózat bukott le Cikk

Nemzetközi akcióban számolták fel azt a céghálózatot, amely milliárdos kárt okozott árstopos élelmiszerekkel – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön a Facebook-oldalán.

Itt a kormányrendelet az árstopról Cikk

Orbán Viktor miniszterelnök múlt heti bejelentése még nem tartalmazta, hogy a hatósági árakat miként kell majd meghatározni a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell és a 2,8 százalékos tehéntej esetében, azaz akkor még nem tisztázódott, hogy a tavaly október 15-én érvényes kiskereskedelmi árak ezen termékek esetében miként számolódnak majd. A Magyar Közlöny 5. számában megjelent kormányrendelet – többek között – ezt is tisztázza.

Újítás az Aldinál Cikk

Bővíti együttműködését az Aldi Magyarország a Biofilter Környezetvédelmi Zrt.-vel, országszerte az áruházlánc több mint 100 üzleténél teszik lehetővé a használt étolaj visszagyűjtését.

Cukorral, étolajjal kereskedő adócsalókat fogott a NAV Cikk

Összehangolt belföldi és nemzetközi akcióban újabb cukorral és étolajjal kereskedő szervezett bűnözői csoportot számolt fel a napokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A főként Pest és Zala megyében működő cégháló a közösségi áfaszabályok kijátszásával 3,5 milliárd forint adót csalt el. A két magyar irányító már letartóztatásban van.

300 milliós áfacsalás! Lebuktak az étolaj-kereskedők Cikk

Étolaj-kereskedő bűnszervezetet lepleztek le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi pénzügyi nyomozói; az okozott kár több mint 300 millió forint – tudatta közleményében az adóhatóság.

Milliárdos áfacsalás: vádlott egy szegedi könyvelőnő és a férje Cikk

Vádemelést javasolnak a NAV észak-alföldi pénzügyi nyomozói a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészségnél pénzmosás, áfacsalás és okirat-hamisítás miatt egy szegedi könyvelőnővel és férjével szemben, akik azt a bűnbandát irányították, amelynek tagjai mintegy másfél milliárd forint áfahiányt okoztak a költségvetésnek. Üzelmeikhez adóparadicsomban bejegyzett offshore céget is felhasználtak – közölte honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhiavatl (NAV).

Áfacsökkentés vesztegetés révén − a vádlott tagad Cikk

Tagadta bűnösségét a Fővárosi Törvényszéken hétfőn kezdődött perben az a férfi, aki az ügyészség szerint 2014 májusában egy találkozón azt állította az amerikai étolajgyártó Bunge Zrt. lobbistájának: kétmilliárd forintért eléri hivatalos személyeknél, hogy az étolaj áfája 27-ről 5 százalékra csökkenjen.

Elcsúsztak az olajon, 4 milliárd forintnyi áfát csaltak el Cikk

A 2015 elején indult „étolajas” ügyben a jelenlegi adatok szerint 4 milliárd forintnyi áfát csaltak el. A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) vádemelési javaslatot tett az ügyben a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnél – hangzott el a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtótájékoztatóján, Kecskeméten.

Olajjal csalták az áfát – elcsúsztak az ügyleteken Cikk

Az akció napjáig érkeztek repceolajat szállító tartálykocsik annak a szövetkezetnek a telephelyére, amelynek vezetőjét és társait hatvanötmillió forintot meghaladó költségvetési csalás gyanúja miatt őrizetbe vették a NAV győri pénzügyi nyomozói.

Ausztriai bankszámlát, autókat, ingatlanokat zárolt 4,6 milliárd forint értékben a NAV Cikk

Hosszú nyomozás és alapos feltérképezés előzte meg azt az akciót, amelyben a NAV pénzügyi nyomozói egy étolajjal üzletelő 18 fős bűnszervezetre csaptak le. Egy őrizetbe vett gyanúsított családjának osztrák bankszámláját és magyar vagyonát 4,6 milliárd forint értékben zárolták.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink