hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

NAV-ellenőrzések a héten: ezeken a helyeken figyeljenek!

  • adozona.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapjának tájékoztatása szerint a 48. héten az alábbi helyeken lehet számítani helyszíni ellenőrzésekre.

Kiemelt ellenőrzési témakörök

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a 2022. évi ellenőrzési tevékenysége során folytatja a jogkövető magatartást tanúsító és együttműködő adózók támogatását, míg a szándékos adóelkerülést tanúsító adózókkal szemben határozott, a jogszabályok által biztosított teljes eszköztárral lép fel. Ennek érdekében, a kockázatelemzések alapján a kockázatok súlya és az adózók jogkövetési hajlandósága szerint jogkövetési vizsgálatot, adó-, és vámellenőrzést, vagy támogató eljárást folytat le. Az ellenőrzési terv letölthető itt.

Észak-Budapest

A NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. november 24. és december 5. között ellenőrzik az adventi vásárokon, kitelepüléseken, piacokon és bevásárló központokban az ünnepekhez köthető szezonális terméket árusítókat, vendéglátókat és szolgáltatókat. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

Dél-Budapest

A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. júniusától ellenőrzik a régió székhelyszolgáltatóinak címeire bejelentkezett adózókat és azokat a vállalkozásokat, amik székhelyüket az ország más területéről helyezték át.

A NAV Dél-budapesti  Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. november 10. és 30. között a jövedéki terméket forgalmazó budapesti kiskereskedőket, vendéglátóhelyeket, kocsmákat, és italdiszkontokat ellenőrzik. A revizorok elsősorban a jövedéki termék beszerzését igazoló számlákat, az alkoholtermékek zárjegyeit, a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályszerű használatát, a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják, valamint az online pénztárgépekben rögzített forgalmi adatok alapján nyomon követik a bevételek alakulását.

Bács-Kiskun megye

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai decemberben a kitelepüléseken, piacokon és a bevásárlóközpontokban az ünnepekhez köthető szezonális termékek és népszerű ajándékok árusítóinál, vendéglátóknál és szolgáltatóknál ellenőriznek. Az ellenőrök a számla- és nyugtaadást, az alkalmazottak bejelentését és az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét vizsgálják.

Baranya megye

A NAV baranyai munkatársai november 28. és december 4. között kedden Pécsett, a Siklósi úti Zone Bevásárlópark üzleteiben, szerdán Pellérden, Kővágószőlősön és Bicsérden az élelmiszerboltokban, csütörtökön pedig Pécsett a könyvesboltokban ellenőriznek. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.

Békés megye

2022. december 5. és 9. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a mobilkészüléket és számítástechnikai eszközöket árusítókat ellenőrzik. A revizorok a nyugta- és számlaadást és a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

2022. december 12. és 26. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a Békés megyei karácsonyi vásárokon ellenőriznek.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

A NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. november 21. és 25. között az egész megyében ellenőrzik azokat az adózókat, akik az online pénztárgépük éves felülvizsgálatát a jogszabályi előírásoknak megfelelően nem végeztették el, illetve pénztárgépük üzemeltetési helyét telephelyként nem jelentették be a NAV felé. Vizsgálják a nyugta- és számlaadást és az alkalmazottak szabályszerű bejelentését is.

Hajdú-Bihar megye

A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. november 29-én a megyei építkezéseken ellenőrzik a szabályszerű foglalkoztatást.

Heves megye

A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. novemberben a megyei piacokon, közterületen árusítóknál ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatósága munkatársai decemberben a vásárokon, piaci kitelepüléseken az ünnepi (mikulás, advent, karácsony), szezonális termékek árusítóit ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadás teljesítését, a foglalkoztatottak szabályszerű bejelentését és az online pénztárgéppel kapcsolatos előírások betartását vizsgálják.

A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.

Komárom-Esztergom megye

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. november 25. és december 31. között ellenőrzik az adventi vásárokon, kitelepüléseken, piacokon és üzletekben az ünnepekhez (mikulás, advent, karácsony, szilveszter) köthető szezonális terméket árusítókat, vendéglátókat és szolgáltatókat. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését.

Nógrád megye

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2022. november 28. és december 2. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • 2022. november 28. (hétfő): Szécsényi járás,
  • 2022. november 29. (kedd): Bátonyterenyei járás,
  • 2022. november 30. (szerda): Pásztói járás,
  • 2022. december 1. (csütörtök): Balassagyarmati járás,
  • 2022. december 2. (péntek): Salgótarjáni járás.

A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják az édességet árusítóknál. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését, illetőleg a pénztárgép éves felülvizsgálatának elvégeztetését.

Pest megye

A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. november 21-étől a vásárokon, piaci kitelepüléseken az ünnepi (mikulás, advent, karácsony, szilveszter), szezonális termékek árusítóit ellenőrzik. A revizorok főként a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Az építkezéseken továbbra is vizsgálják a szabályos foglalkoztatást.

Tolna
megye

A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. november 28. és december 2. között az édesség- és ajándékboltokat ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, a jövedéki szabályok betartását és az árukészletek eredetét.

Az ellenőrzések várható helyszínei:

  • 2022. november 28. (hétfő): Bátaszék;
  • 2022. november 29. (kedd): Paks;
  • 2022. november 30. (szerda): Hőgyész, Döbrököz;
  • 2022. december .01. (csütörtök): Simontornya;
  • 2022. december .02. (péntek): Szekszárd.

Veszprém megye

A NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. november 28. és december 2. között az alábbi járásokban ellenőrzik az ajándék- és édességkereskedőket:

  • 2022. november 28. (hétfő) Veszprém,
  • 2022. november 29. (kedd) Balatonfüred,
  • 2022. november 30. (szerda) Várpalota,
  • 2022. december 1. (csütörtök) Tapolca,
  • 2022. december 2. (péntek) Ajka.

A NAV ellenőrei a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják.

Zala megye

A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. november 25. és december 31. között az ünnepi időszakhoz kapcsolódó, szezonális termékek árusítóit ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kft.-tulajdonos lehet-e katás egyéni vállalkozó?

Adózóna  szerkesztőség

kérdések és válaszok

Munkaügyi nyilvántartás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink