hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Itt az Art.-módosítás! Elfogadta az Országgyűlés az új adótitkokszabályokat

  • MTI/Adózóna

Meg is szavazta ma délután az Országgyűlés kivételes eljárás keretében az adózás rendjéről szóló törvény tegnap benyújtott módosítását, amely adótitoknak minősíti az adózó és a támogatott megnevezését, továbbá a tranzakciók összegét is az adókedvezmények, jóváírások, a törvényben meghatározott célra nyújtott támogatások, illetve a törvényileg kedvezményezett célok esetében. Az MSZP képviselői is igennel szavaztak, később viszont közleményben tudatták, tévedésből rossz gombot nyomtak...

A parlament 138 igen szavazattal, 31 nem ellenében fogadta el az adózás rendjéről szóló törvényt módosító javaslatot, amelyet a kormány hétfőn nyújtott be az Országgyűlésnek. A törvényjavaslatot az MSZP frakciója is megszavazta a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja mellett. Az ellenzéki párt később közleményben tudatta, képviselői tévedésből nyomtak igent; nem támogatják „a társasági adókedvezmények felhasználását titkosító” módosítást, és kérik az államfőt, ne írja alá a törvényt.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter előterjesztése indoklásában példaként említette, hogy a kultúra támogatásakor adótitoknak számít a támogatást nyújtó adózó megnevezése, az általa egy szervezetnek nyújtott támogatás összege, a támogatott szervezet megnevezése és a támogatott által az egyes támogatóktól külön-külön kapott támogatási összegek.

Ezzel egy időben ugyanakkor a parlament rögzítette, hogy nem minősül adótitoknak az adózók egy adóévben igénybe vett adókedvezményének, jóváírásának összesített mértéke, a támogatott által az adóévben az adózóktól kapott támogatás összesített mértéke, és a támogatott javára az adóévben az adózók részéről felajánlott adó vagy adóelőleg összesített mértéke.

A törvénymódosítás ezzel párhuzamosan nem minősíti adótitoknak a nemzeti, illetve állami vagyont kezelő, azzal gazdálkodó támogatók esetében a támogatás adóévben összesített mértékét és az igénybe vett kedvezmény összesített mértékét.

Varga Mihály indoklásában emlékeztet, az adózás rendjéről szóló törvény az adótitok fogalmát most is széles körben határozza meg, és adótitoknak minősíti az adózást érintő tényt, adatot, körülményt, határozatot, végzést, igazolást, vagy más iratot. Mindezek alapján az adózók által juttatott támogatásokkal, az adózók által igénybe vett kedvezményekkel kapcsolatos adatok adótitoknak minősülnek – fogalmazott. A tárcavezető szerint a javaslatában szereplő adatok a magán- és üzleti szféra körébe is tartoznak, s mint ilyenek, konkrét jogszabályi előírás alapján is szükséges védettségük biztosítása.

Az új szabályozás a kihirdetését követő ötödik napon lép hatályba.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink