Ilyen eredménnyel zárult a Balaton és a Velencei-tó körüli NAV-ellenőrzéssorozat

  • MTI

A Balatonnál és a Velencei-tónál a revizorok több mint háromezer vizsgálatot végeztek idén július 1. és augusztus 31. között, az esetek 20 százalékában tapasztaltak jogsértést – ismertette a nyári akciójának mérlegét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a NAV többek között azt vizsgálta, hogy a kereskedők, szolgáltatók bevételeikről adtak-e számlát vagy nyugtát, a vállalkozások bejelentették-e alkalmazottaikat, betartották-e a jövedéki termékek árusítására, valamint a turizmusfejlesztési hozzájárulásra vonatkozó szabályokat.

Az ellenőrök a legtöbb visszaélést a nyugtaadás, illetve a foglalkoztatás szabályszerűségének vizsgálata közben tárták fel, mintegy ötszáz adózónak akadt ezzel problémája.

A korábbi évek tendenciája sem változott, még mindig a vendéglátók „felejtik el” leggyakrabban a nyugtaadást. Sok vállalkozásnak az áfagyűjtő helyes használata is gondot jelentett, persze a pénztárgépekben az „elütés” minden esetben az állam kárára történt. Minden negyedik jövedéki ellenőrzésnél találtak szabálytalanságot az ellenőrök, és a turizmusfejlesztési hozzájárulás megfizetése alól is többen igyekeztek volna kibújni – sorolták a közleményben.

A jogsértést elkövetők bírságra, a súlyosan mulasztók – a bírság megfizetésén túl – utólagos adóellenőrzésre is számíthatnak. A mulasztásibírság-tételek augusztus 1-jétől megduplázódtak, így a NAV akár kétmillió forint megfizetésére is kötelezheti azt, aki azóta mulasztotta el a nyugtaadást vagy az alkalmazott bejelentését – tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Bérleti díj számlázása EU-ba

Nagy Norbert

adószakértő

Kft., kata

Adózóna  szerkesztőség

kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink