hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Régóta várt adó- és adminisztrációs könnyítéseket jelentett be a kormány

  • adozona.hu

Több régóta várt vállalkozástámogató intézkedést jelentett be a kormány hétfőn, amelyek egyaránt segítik a kis- és nagyvállalatokat, mindkét esetben nagy hangsúlyt fektetve a beruházások támogatására – véli a Niveus Consulting Group.

A kiva értékhatárainak növekedése

A Niveus Consulting Group is többször jelezte, hogy a kisvállalti adó (kiva) értékhatárát jelentősen meg kellene emelni, hogy minél több vállalkozás vehesse igénybe ezt a kedvező, foglalkoztatás- és beruházásösztönző adót. A tegnap bejelentett értékhatáremeléssel még több vállalkozás számára lehet vonzó ez a speciális adózási forma.

A kiva a foglalkoztatást ösztönzi, azzal, hogy alacsonyabb az adókulcs, mint a szochónál. Ezzel együtt az adóalap különleges meghatározása révén támogatja a beruházásokat, hiszen – szemben a társasági adóval – nem az értékcsökkenés révén engedi elszámolni a beruházások értékét, hanem egyszerűen nem kell társasági adót fizetni mindaddig, amíg a tulajdonos nem vesz ki osztalékot. Azaz a beruházások teljes egészében elszámolhatók.

Egyúttal az adó bünteti az osztalékfelvételt, mert több adót kell fizetni az osztalék esetében, mintha társasági adót fizetne a cég. Ezek mind arra terelik a céget, hogy minél több alkalmazottja legyen, és minél több forrást fordítson beruházásra, másképp fogalmazva azoknak a társaságoknak előnyös a kiva, ahol a tulajdonosok hosszú távon gondolkodnak, és a bevételeket elsősorban a cég működésére, fejlesztésére fordítják.

A fejlesztési tartalék felső határának eltörlése

Fischer Ádám, a Niveus Consulting Group jogi partnere szerint kevés céget fog ténylegesen érinteni a 10 milliárdos felső határ megszüntetése, de mégis jól mutatja a kormányzati szándékot: minél jobban ösztönözni a beruházásokat. Hasonlóan ugyanis a kivához, a fejlesztési tartalék szabályozásában is megfigyelhető a beruházásösztönzési cél: a cégek a lekötött fejlesztési tartalék összegével csökkenthetik adóalapjukat, majd a beruházás aktiválásával egyidejűleg oldják fel a tartalékot, és fizetik meg elnyújtva a halasztott adót.

A szabály leegyszerűsítve lehetővé teszi, hogy egy cég a teljes jövőbeni (4 éven belüli) beruházását elszámolja az adóalapból, ne kelljen hosszú éveken, évtizedeken keresztül értékcsökkenés keretében érvényesíteni a költségeket.

Áfabevallási tervezet a NAV-tól

A hír nem új, hiszen az online számlával egyidejűleg belengette a kormány, hogy a NAV – miután szinte minden adat a rendelkezésére áll majd – el fogja készíteni a cégek áfa-bevallási tervezetét. Hasonlóan az szja-hoz, a cégek a NAV-nál meglévő adatok alapján áfabevallási tervezetet kapnak, és azt csak el kell fogadniuk, vagy ki kell egészíteniük, ha szükséges. Utóbbira főleg akkor lehet szükség, ha egy cég külföldről szerzett be árut, vagy vett igénybe szolgáltatást, hiszen a külföldi cégek által kibocsátott számlák értelemszerűen nem kerülnek be az online számla rendszerébe. Emellett lehetnek egyéb speciális esetek is, amikor szükség lehet a javításra, például telefonszámlák, gépjármű-bérleti konstrukciók stb. esetén

Ehhez rendelt most konkrét határidőt – 2021. második fele – a bejelentés. Innen már tényleg alig néhány lépés lesz, hogy az online számlarendszeren keresztül továbbított adatok alapján a cégeknek semmilyen további adatot, információt, bevallást ne kelljen küldeniük a NAV-nak. Várhatóan ez is nagyban segíteni fogja az állam áfabeszedési hatékonyságát, amely már az elmúlt évben is sokat javult Magyarországon – tette hozzá Fischer Ádám.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink