hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ismét adómentes lesz a pálinkafőzés

  • MTI

Módosította az Európai Unió a vonatkozó szabályozást, így már jövőre újra adómentes lehet a pálinkafőzés – tájékoztatta az MTI-t Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A kormány döntése értelmében 2021. január 1-jétől mind az otthoni magánfőzés, mind a bérfőzés újra adómentes lehet – mondta az államtitkár.

Az adóhivatal adatai arról árulkodnak, hogy még a jelenlegi szabályok mellett is, amikor 700 forintot kell fizetni egy liter párlat után, van igény a házi pálinkára. Jelenleg mintegy 27 ezer főzőberendezés van a magyar háztartásokban, és 2020. január 1-je és október 8-a között 69 ezer párlatadójegyet váltottak ki az otthonfőzők – ismertette Tállai András.

Az unió döntéshozó szervezete a nyár folyamán módosította az alkoholok ügyével foglalkozó irányelvet, amely szerint a tagállamok adómentessé tehetik – évente maximum 50 liter gyümölcsszeszig – a párlatfőzést – emlékeztetett az államtitkár. A kormány úgy döntött, hogy a kedvező szabályokat már 2021. január 1-jétől alkalmazza, vagyis jövőre már nem lesz szükség párlatadójegyre, illetve az ehhez kapcsolódó közteher megfizetésére se – jegyezte meg Tállai András.

Jövő évtől minden nagykorú, gyümölcstermesztő magyar állampolgár háztartásonként évi 86 liter gyümölcspárlatot főzhet le magánfőzésben adómentesen. A pálinkafőző magánszemély nem értékesítheti a párlatát, de azt családtagjai és vendégei elfogyaszthatják – ismertette az új szabályokat Tállai András.

A desztillálóberendezést továbbra is be kell jelenteni az önkormányzatnál, de a főzést megelőzően bejelentést kell tenni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál is, amiért cserébe a hatóság származási igazolást állít ki, ez igazolja a párlat eredetét és ezzel lehet részt venni különböző pálinkaversenyeken is. Az otthoni főzés szabályai betartását változatlanul az önkormányzati jegyzők ellenőrzik majd – tette hozzá.

A lehullott gyümölcsök felhasználásának évszázados szokása is továbbélhet azzal, hogy újra adómentes lehet a bérfőzés Magyarországon a korábbi kedvezményes mennyiségig - húzta alá Tállai András. 2020. október 8-áig  jelentős, 947 ezer hektoliterfok volt a bérfőzött pálinka mennyisége. Ez csaknem 1 millió 900 ezer liter 50 százalékos párlatnak felel meg – közölte az államtitkár.

A Pénzügyminisztérium várhatóan a héten nyújtja be a Parlamentnek az adó-adminisztrációt csökkentő javaslatait, ezek egyik fontos eleme az adómentes pálinkafőzés, hiszen az új szabályok nemcsak anyagi megtakarítást, hanem jelentős egyszerűsítést is hoznak jövőre – mondta az államtitkár.

Emlékeztetett: jelenleg a magánfőzőnek a párlat előállítása előtt párlatadójegyet kell igényelnie az adóhivataltól. Egy párlatadójeggyel egy liter pálinkát lehet otthon főzni. Minden évben az első igényléskor legalább háromezer ötszáz forintot kell befizetni, azaz legalább öt adójegyet kell venni. A bérfőzés jelenleg adóköteles, literenként nagyjából 800 forint bérfőzési szeszadót kell lerónia annak, aki lehullott gyümölcsét pálinkaként kívánja hasznosítani.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink