hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A költségvetésből fizetik a fiatalok KRESZ-tanfolyamának és -vizsgájának díját

  • MTI/Adózóna

Az állami költségvetés finanszírozza a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díját 2018. július 1-jétől a 20 évesnél fiatalabbaknak – jelentette be az emberi erőforrások minisztere és a tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Balog Zoltán közölte, a visszatérítés 25 ezer forintos értékhatárig jár, és akkor is igényelhető, ha valaki a KRESZ vizsga után nem megy rögtön a gyakorlati oktatásra. A megtérítés sok fiatalnak komoly segítséget jelenthet, mivel ők még gyakran nem rendelkeznek saját bevétellel. Emellett, ha többen szereznek jogosítványt, az növelheti a mobilitást, ami hasznos lehet a munkaerőpiacnak – hangsúlyozta a miniszter.     

Kérdésre válaszolva elmondta, 2016-ban majdnem 50 ezer 20 évesnél fiatalabb kísérelt meg KRESZ vizsgát tenni.     Novák Katalin hangsúlyozta, hogy a B kategóriás jogosítványhoz szükséges KRESZ-tanfolyam díja általában 15-25 ezer forint, a vizsga díja pedig 4600 forint, így a visszatérítés fedezheti ezeket a költségeket.

Hozzátette, hogy a visszafizetést akkor igényelhetik a fiatalok, ha vizsga napján még nem töltötték be a 20. életévüket.     Az utólagos visszatérítést elektronikusan is lehet majd igényelni, az ezzel kapcsolatos teendőket a Magyar Államkincsár intézi majd, további információkat pedig az Új Nemzedék Központ közösségi tereiben lehet kérni – ismertette Novák Katalin.     

Az államtitkár szólt arról is, korábban már bejelentették, a kormány megtéríti az újabb nyelvvizsga díját a 35 év alatti fiataloknak január elsejétől. A legfeljebb 34 500 forintos támogatás a külföldön élő magyarokra vagy magyar igazolvánnyal rendelkezőkre is vonatkozik, amennyiben Magyarországon vizsgáznak vagy honosítják a nyelvvizsgájukat - emelte ki Novák Katalin.     

Balog Zoltán a fiataloknak járó kedvezményekkel kapcsolatban megemlítette, hogy diákcsoportok díjmentes vasúti utazással látogathatják az országos múzeumokat, valamint egyes nemzeti emlékhelyeket és műemlékeket. A kormány legutóbbi döntése értelmében újabb 45 helyszínnel bővült a lista, így országszerte már csaknem száz helyszínre juthatnak el a diákok ingyenesen – emelte ki a miniszter.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Osztalék

Dr. Szeiler Nikolett

ügyvéd, adótanácsadó

Munkanélküli ellátás a járvány miatti foglalkoztatás megszüntetése okán

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, adatvédelmi tisztviselő

Katafizetés alóli mentesülés

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 március
H K Sze Cs P Sz V
24 25 26 27 28 29 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close