hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Figyelem, változik az illetéktörvény! Új mentességek 2017. márciustól

  • adozona.hu

Módosítja a kormány az illetékekről szóló törvényt. A parlament elé terjesztett javaslat célja a közigazgatási hatóságok által lefolytatott eljárások során fizetendő egyes illetékek és igazgatási szolgáltatási díjak megszüntetése az állampolgárok és a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentése érdekében.

Illetékmentes lesz

– az anyakönyvi kivonat kiállítása,

– a lakáscélú állami támogatás igényléséhez szükséges, a fennálló biztosítási jogviszonyt igazoló egészségbiztosítási pénztári hatósági bizonyítvány kiállítása évente két alkalommal,

– a közműpótló talajvízkút létesítésének, átalakításának, megszüntetésének engedélyezése,

– a hatósági bizonyítvány kiállítása az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő adatokról,

– a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény 27/A § (1) bekezdése és 27/D § (1) bekezdése szerinti nyilatkozat megtételével kapcsolatos eljárás,

– a Magyarország  területén kívül élő magyar állampolgár kérelemre történő személyi, lakcím és értesítési cím adatait tartalmazó nyilvántartásba vételére irányuló eljárás;

– az értesítési cím bejelentésével kapcsolatos eljárás,

– az igazságügyi szakértői névjegyzékbe vétel és a szakterület kiterjesztése iránti eljárás,

– a termőföld birtokösszevonási célú telekcsoport újraosztására és telek egyesítésére irányuló telekalakítási eljárás,

– a 65. életévét betöltött személy magánútlevele

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) módosításáról, valamint a hiteles tulajdoni lap másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló törvény módosításának eredményeként az állampolgárok mentesülnek évente két alkalommal az elektronikus dokumentumként szolgáltatott nem hiteles tulajdonilap-másolat lekérdezésért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj alól, megkönnyítve ingatlanügyeik intézését. 

A termőföld birtokösszevonási célú telekcsoport-újraosztására és telekegyesítésére irányuló telekalakítási eljárásért fizetendő díj megszüntetése megkönnyíti az illetékekről szóló törvény szerinti termőfölddel kapcsolatos különböző, telekalakítással orvosolható problémák rendezését, különösen a kisebb értékű ingatlanok esetén, amelyek tekintetében a díj eddig a megoldást hátráltató tényező volt. A módosítás elősegíti a szétaprózott termőföldek egyesítését – áll a törvényjavaslat indoklásában.

Az Itv. módosításával összhangban a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény módosításával megszűnik a közzétételi költségtérítés is megszűnik – a cégbírósági eljárás illetéke mellett – a korlátolt felelősségű társaság, az egyéni cég, a közkereseti társaság és a betéti társaság bejegyzése esetén.

Az igazságügyi szakértői névjegyzékbe történő bejegyzés és a szakterület kiterjesztésének díja is megszűnik. Az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. törvény módosításának célja, hogy megkönnyítse a szakértővé válást, és ennek révén növekedjen  az igazságügyi szakértők száma.

A módosítások – az előterjesztés szerint – 2017. március 1-jén lépnének hatályba.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Adómentes bevétel eva-tao

dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Részvényátruházás

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Nonprofit Kft.- reprezentáció

Surányi Imréné

okleveles közgazda

2019 november
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X