hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

40-60 ezer forinttal több a borítékban

  • adozona.hu

Január 1-jétől bevonják a felsőfokú végzettségű bölcsődei kisgyermeknevelőket is a pedagógus-előmeneteli rendszerbe. Ez csaknem 900 érintettnek átlagosan 30-40 százalékos, havi nettó 40-60 ezer forintos béremelkedést jelent.

A felsőfokú végzettségűek mellett fontos, hogy az ágazatban dolgozó középfokú végzettségű munkavállalók helyzete is javuljon – mutatott rá Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára. Mint mondta: őket érinti a kormány 2015. november 18-i ülésén elfogadott azon döntése, hogy a 2015 júliusától bevezetett kiegészítő bérpótlék 2015 novembere után is jár határozatlan időre, de legalábbis a szociális életpálya bevezetéséig a szociális szférában – így a bölcsődében – dolgozóknak.

A pedagógus-életpálya csak a felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelőkre terjed ki, de próbálnak ösztönző megoldást találni azon kisgyermeknevelőknek is, akik vállalják a felsőfokú végzettség megszerzését – közölte Rétvári Bence.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi pótlék / koszovói állampogár

Széles Imre

tb-szakértő

Kapcsolt vállalkozások minősítése

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink