Megjelent a hatósági üzemanyagár felhasználóiról szóló és további két kormányrendelet

  • adozona.hu

A Magyar Közlöny 129. számában megjelent a a hatósági üzemanyagárral kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról szóló kormányrendelet, illetve a a Rezsivédelmi Alap növeléséhez szükséges intézkedésekről kormányrendelet és a biztonsági kőolajtermék készletek veszélyhelyzeti felhasználásáról szóló kormányrendelet.

A hatósági üzemanyagárral kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról 278/2022. kormányrendelet

Az üzemanyag nem hatósági áras termék, ha azt
a) külföldi rendszámú jármű,
b) a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról szóló 176/2015. (VII. 7.) kormányrendelet szerinti személytaxi-szolgáltatást nyújtó jármű kivételével a jármű forgalmi engedélye szerint nem természetes személy által üzemeltetett jármű vagy
c) nem az üzemanyagtöltő állomáson töltött jármű
üzemanyag tankjának töltése céljából értékesítik.

Ennek érdekében az üzemanyagtöltő állomás üzemeltetője vagy annak képviselője jogosult ellenőrizni a gépjármű forgalmi engedélyének segítségével legalább a töltött gépjármű rendszámát, gyártmányát, típusát, színét és üzembentartóját annak érdekében, hogy tőle elvárható gondossággal meggyőződjön a töltött gépjármű hatósági áron való töltésének jogszerűségéről.

Hatósági áron való töltés esetén az üzemanyagtöltő állomás üzemeltetője vagy annak képviselője jogosult a forgalmi engedélyen lévő vonalkód leolvasására vagy a gépjármű rendszámának feljegyzésére és számítógépes rendszerében a hozzá tartozó bizonylattal visszakereshető módon való tárolására. Amennyiben az üzemanyagtöltő állomás üzemeltetője az adatokat rögzíti, úgy azokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részére továbbítja adóügyi ellenőrzés céljából.

Amennyiben a fenti feltételek alkalmazásának kizárása okirattal hitelt érdemlően nem igazolható, az üzemanyag hatósági áron nem értékesíthető.

A rendelet előírásokat tartalmaz még a kisbenzinkutaknak a vidéki ellátásbiztonság garantálása érdekében történő támogatásáról szóló 84/2022. kormányrendelet módosításáról, amely az átmeneti támogatást érinti.

Ez a rendelet ma 12 órakor lép hatályba.

A Rezsivédelmi Alap növeléséhez szükséges intézkedésekről szóló 279/2022. kormányrendelet

Az extraprofit adókról szóló 197/2022. kormányendelet 27. §-a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) E rendeletnek a Rezsivédelmi Alap növeléséhez szükséges intézkedésekről szóló 279/2022. kormányrendelettel módosított 2. § (5) bekezdését 2022. augusztus 1-jétől kell alkalmazni.”

Az extraprofit adókról szóló 197/2022. kormányrendelet 2. § (5) bekezdésében a „25 százalék” szövegrész helyébe a „40 százalék” szöveg lép, vagyis a kőolajtermék-előállítók különadójának mértékét 15 százalékkal emelik meg.

A biztonsági kőolajtermék-készletek veszélyhelyzeti felhasználásáról szóló 280/2022. kormányrendelet

A veszélyhelyzet ideje alatt a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetségre (Szövetség) és a Szövetség kőolaj szekciója tagjaira (tag), továbbá azon jövedékiengedélyes kereskedőkre és jövedéki kiskereskedőkre terjed ki, akik az e rendelet alapján felszabadított készletből származó üzemanyagot értékesítenek.

A vonatkozó jogszabályi előírástól eltérően a Szövetség Magyarország megfelelő minőségű és mennyiségű folyékony motorikus üzemanyaggal történő zavartalan ellátása érdekében a biztonsági kőolajtermék-készletekből a rendeletben előírtak szerint 184 millió liter motorikus gázolajat (felszabadított készlet) szabadít fel.

Szövetség a felszabadított készletet haladéktalanul értékesítésre felajánlja.

A tagok a rendeletben meghatározott előírások szerint jogosultak a felszabadított készletből vásárolni, és kötelesek a megvásárolt készleteket legkésőbb 2022. szeptember 15-éig elszállítani.

A felszabadított készletből vásárolt üzemanyagot

a) a tag kizárólag a magyarországi töltőállomás-hálózatában, illetve viszonteladó partnerei részére értékesítheti tovább Magyarország határain belül, töltőállomáson történő kiskereskedelmi értékesítés céljából;

b) a tag, továbbá a jövedékiengedélyes kereskedő és a jövedéki kiskereskedő az üzemanyag KN-kódjától függetlenül a hatósági árra vonatkozó, a veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről szóló 2021. évi CXXX. törvény és a hatósági üzemanyagárral kapcsolatos egyes intézkedésekről szóló 57/2022. kormányrendelet által meghatározott hatósági áron köteles értékesíteni, azzal, hogy ezen üzemanyag után fizetendő jövedéki adó és tagi hozzájárulás mértékére az e bekezdésben foglalt jogszabályok az irányadók;

c) a tag, valamint a jövedéki engedélyes kereskedő és a jövedéki kiskereskedő felhasználó felé kizárólag akkor értékesítheti, ha a felhasználó a veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről szóló 2021. évi CXXX. törvény eltérő alkalmazásáról szóló 94/2022. kormányrendelet rendelkezései szerint hatósági áron történő vásárlásra jogosult.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzi a fenti kötelezettségek megtartását. Ha a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzése során megállapítja a kötelezettségek megsértését, 6 000 000 forinttól 15 000 000 forintig terjedő bírságot szab ki. A jogkövetkezmény azonos napon több, egymást követő ellenőrzés alkalmával is alkalmazható.

A Szövetség a visszapótlási kötelezettségének 2023. április 1-jéig tesz eleget.

A rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba, illetve a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról szóló 2022. évi VI. törvény hatályvesztésekor hatályát veszti.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST / VIDEÓ

Kérdések és válaszok

Iratselejtezés

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Átalányadó teszor

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyéni vállalkozás megszüntetése

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
hirdetÉs