hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jelentősen csökkenti az energiaárakat egy több százezer fogyasztót ellátó német szolgáltató

  • MTI

Jelentős mértékű árcsökkentést jelentett be Németország nyugati részének egyik legnagyobb városi közműszolgáltatója, a több százezer ügyfelet kiszolgáló Entega.

A Darmstadtot ellátó vállalat a villamos energia árát csaknem 25 százalékkal, a földgáz árát 30 százalékkal csökkenti áprilistól az egyetemes szolgáltatási területen. Az év második felében várhatóan a versenypiaci ellátás területén is csökkennek az árak, így mindenki kevesebbet fizet majd az energiáért – mondta Marie-Luise Wolff, az Entega vezetője a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjúban.

A 700 ezer fogyasztási helyet ellátó vállalat ügyfeleinek terhei a világpiaci árak mérséklődése mellett az "előrelátó beszerzési politika" révén csökkennek - mondta az Entega igazgatótanácsi elnöke, aki egyben a legnagyobb ágazati érdekképviselet, az energetikai és vízgazdálkodási vállalatok szövetségének (BDEW) vezetője.

Marie-Luise Wolff az interjúban kiemelte, hogy a világpiacon megmarad a volatilitás, az árak heves ingadozása, és nem lehet arra számítani, hogy a földgáz ára visszatér a két évvel korábbi, alacsony szintre.

Mint mondta, az árak alakulásában döntő szerepe van az ázsiai gazdasági helyzetnek, így "ha Kína recesszióba kerül, rengeteg földgázunk lesz", ha pedig fellendül a kínai gazdaság, a földgáz ára is emelkedik majd.

Az viszont feltételezhető, hogy a megawattóránként 60-80 euró lesz "az új normalitás" a földgáz nemzetközi piacán. Ez ugyan jelentősen elmarad a tavaly nyári 350 euró körüli csúcsértékektől, de a fogyasztók számára így is megawattóránként 100-120 eurót, vagyis kilowattóránként tíz-tizenkét centet jelent – fejtette ki a szakember.

Az Entega az első nagyobb németországi szolgáltatók között van, amelyek nemcsak az új, hanem a meglévő ügyfelekre vonatkozó árakat is  csökkentik. Az újonnan belépők már hosszabb ideje egyre kedvezőbb árakat kapnak országszerte. Az energiaszolgáltatók, valamint a pénzügyi és a távközlési szolgáltatók és a biztosítók árainak összehasonlításával foglalkozó legnagyobb német szakportál, a Verivox legutóbbi számításai szerint tavaly augusztus és december között több mint 50 százalékkal csökkent a földgáz új ügyfeleknek szabott ára a térségi – több régiót egybefogó szolgáltatási területen működő – szolgáltatóknál.

Így augusztusban egy évente 20 ezer kilowattnak megfelelő mennyiségű földgázt fogyasztó háztartás esetében még 8000 euró körüli éves gázszámlával járt, ha a család az egyetemes szolgáltatáson kívüli legolcsóbb ajánlatot választva kötött új szerződést. Ez az összeg decemberre 3780 euróra csökkent.

Hasonló folyamatok zajlanak a villamos energia piacán is, ahol az új belépő ügyfeleknek járó tarifa alapján négyezer kilowattos évi fogyasztás mellett az októberi 2200 euró feletti csúcsról 1600 euró körüli szintre süllyedt a villanyszámla éves szintre számolt összege a Verivox számításai szerint.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tao tv. 4§ 23. g) értelmezése

Pölöskei Pálné

adószakértő

Pótbefizetés alapjául szolgáló veszteség fogalma

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink