hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

400 közintézményt fűthet konténerkazán télen

  • adozona.hu

Már az októberben kezdődő fűtési szezonban négyszáz helyszínen, köznevelési és szociális intézményekben válthatják ki a gázfűtést újonnan beszerzett konténerkazánok. A kormány egymilliárd forinttal támogatja a hazai gyártókapacitás kiépítését – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

A minisztérium emlékeztetett: az Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs egyes állami épületek alternatív fűtési módokra való átállítását kezdeményezte. A TIM javaslata alapján ez a feladat konténerkazánok üzembe helyezésével teljesíthető. A pelletet, biomasszát elégető eszközök időigényes engedélyeztetés nélkül telepíthetők. A rendszerbe kötést is gyorsan, mindössze néhány nap alatt el lehet végezni – fűzte hozzá a minisztérium.

Kapcsolódó cikkünk: Kihirdették: 18 fok lehet télen az állami munkahelyeken, átírta a kormány a munkavédelmi szabályokat

A kormány döntése alapján első körben, már az októberben kezdődő fűtési szezon végéig 400 konténerkazán beszerzéséről és üzembe helyezéséről gondoskodik a TIM. A berendezéseket részben külföldről vásárolhatják meg, de az állam támogatást biztosít a hazai gyártókapacitás kiépítéséhez is. Az egymilliárd forintos hozzájárulás a szükséges beruházás teljes értékének több mint harmadát fedezheti.

Az új konténerkazánokat elsősorban bölcsődék, óvodák és iskolák, bentlakásos szociális otthonok kaphatják meg. A TIM és a Belügyminisztérium közös munkacsoportot hoz létre a pontos helyszínek beazonosítására és a telepítés sorrendjének meghatározására.

A technológia csak ott használható, ahol a hő, meleg víz az épületben lévő radiátorokba, hőcserélőbe bejuttatható. Az alkalmassági kritérium mellett a kiválasztásnál figyelembe veszik a meglévő fűtési rendszer állapotát, működőképességét, a gázfogyasztásban elérhető csökkentés mértékét is. A program a későbbiekben további helyszíneken, szélesebb intézményi körre kiterjesztve folytatódhat – tudatta a TIM.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlanforgalmazás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Modulház áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Bírósági ítélet és számlakiállítás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink