hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Őstermelő tb-je: akad ellentmondás

  • Széles Imre, társadalombiztosítási szakértő

A biztosított mezőgazdasági őstermelők számára már csak néhány hét áll rendelkezésére ahhoz, hogy összesítsék 2015. évi bevételüket első negyedéves (1658-as) bevallásuk április 12-éig történő benyújtása érdekében. A következőkben e bevallás néhány sorának a kitöltéséhez szeretnénk segítséget nyújtani.

 A főlapon a szükséges adatok feltüntetése – ide értve a C blokkban a bevallás negyedéves gyakoriságát jelölve – mellett talán a legfontosabb feladat a D blokkban annak kiválasztása, hogy a bevallást

  • mezőgazdasági őstermelőként vagy
  • mezőgazdasági őstermelőként, akinek a 2015. évben a támogatások nélküli bevétele a 8 millió forintot nem haladta meg

nyújtjuk-e be?

A döntés meghatározza, hogy a következőkben a bevallás mely rovatait kell kitöltenünk. A 8 millió forintos értékhatárnál (az egyébként a bevételbe beleszámító) támogatásokkal csökkentett összeget kell figyelembe venni.

OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, hogy megtudja, hogyan kell és lehet járulékokat fizetni évi 8 millió forint alatti és fölötti bevételnél!
A teljes cikkhez előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Védelmező személybiztosítás adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Biztosítási adó sávváltozás 2024

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Átalányadós továbbszámlázása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink