hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Tállai András: idén összesen négyszer juthatnak extra állami juttatáshoz a nyugdíjasok

  • MTI/Magyar Nemzet/Adózóna

Összesen négy alkalommal juthatnak idén extra állami juttatáshoz a nyugdíjasok: két kifizetést már kézhez is kaptak, a másik kettő novemberben fut be a több mint két és fél millió címzetthez – mondta el Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek.

A lap csütörtöki számában megjelent interjúban Tállai András emlékeztetett: az első extra kifizetés az esztendő elejére esett, akkor folyósította az állam a visszaállított 13. havi nyugdíj első összegét. Akkor a havi nyugdíj egynegyed részét kapták meg a nyugdíjasok, ami a költségvetésnek mintegy 87 milliárd forintos kiadást jelentett, és értelemszerűen ennyi bevételt a több mint két és fél millió jogosultnak.
    
A kormány a koronavírus-járvány kitörése után határozott arról, hogy négy lépcsőben visszaállítja a kifizetést, nem utolsó sorban amiatt, hogy a pandémia időszakát könnyebben vészeljék át – mondta.
    
Jövőre a havi nyugdíj fele, egy évvel később a háromnegyede érkezik majd meg, 2024-ben és azt követően pedig már a teljes összeggel számolhatnak.
    
A következő soron kívüli juttatást nyáron folyósította az állam, akkor az infláció adott okot az extra kifizetésre. A kormány a nyáron szokatlan intézkedést hozott: nem várta meg a novembert, hanem évközi kiegészítő nyugdíjemelésről rendelkezett – idézte fel az államtitkár. Ennek nyomán a nyugdíjakat júniusban 0,6 százalékkal emelték, a januártól járó emelést pedig egy összegben kifizették a jogosultaknak. A juttatás összesen 26 milliárd forintot jelentett.
    
A külön összegek sora novemberben bizonyosan folytatódik, mindenképpen számítani lehet például újabb kiegészítő emelésre, az infláció ugyanis magasabb lehet, mint 3,6 százalék. Szintén novemberben válhat esedékessé a nyugdíjprémium – olvasható a cikkben.
   
Idén tehát négy alkalommal érkezhet külön juttatás az időseknek, a több mint két és fél millió jogosult összesen legalább kétszázmilliárd forinthoz juthat – írták.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Katás vállalkozó tárgyieszköz-vásárlás

Szipszer Tamás

adószakértő

Kilépés kata alól

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 december
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetÉs