hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Rájár a rúd a nyugdíjtörvényekre – újabb ügy Strasbourg előtt

  • MTI

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) legmagasabb fóruma, a 17 bíróból álló Nagykamara tárgyalta szerdán Strasbourgban azt a beadványt, amelyet egy baktalórántházi rokkantnyugdíjas nyújtott be Magyarország ellen a testülethez.

A strasbourgi bírói testület közleménye szerint az ügy előzménye, hogy az 56 éves Nagy Bélánét 2001-ben 67 százalékosan rokkantnak nyilvánították, de 2010-ben a vonatkozó jogszabály változása miatt elvesztette jogosultságát, hogy rokkantnyugdíjat kapjon. 2012-ben, mikor az Országgyűlés újabb szabályokat fogadott el, újra folyamodott rokkantnyugdíjért, amelyet viszont azért nem kapott meg, mert nem felelt meg az új törvény előírásainak, nem fizetett kellően hosszú ideig társadalombiztosítási hozzájárulást.

Nagy Béláné az Emberi Jogok Európai Egyezményének magántulajdont védő passzusaira hivatkozott, s arra panaszkodott, hogy a törvényi változás megfosztotta megélhetésétől, holott egészségi állapota nem változott azóta, hogy rokkanttá nyilvánították.

Első fokon, februárban a strasbourgi bírák szoros szavazással, 4:3 arányban igazat adtak Nagynénak. Úgy ítélték meg, hogy a panaszost megfosztották rokkantnyugdíjától, holott az ésszerű és arányos csökkentés jobb megoldás lett volna. Rokkantnyugdíjának elvesztése az első fokú ítélet szerint drasztikus és előre nem látható változás volt Nagyné jogállásában, ami miatt túlzott és aránytalanul nagy személyes terhet kellett elviselnie.

Februárban a bíróság első fokon 10 ezer euró (mintegy három millió forint) kártérítést ítélt meg a baktalórántházi asszonynak. A magyar kormány azonban fellebbezett a döntés ellen, amit a törvényszék el is fogadott, és így került az ügy a Nagykamara elé.

Egyelőre nem tudni, hogy az Európa Tanács által létrehozott bírói testület a meghallgatás nyomán mikor fog határozni az ügyben.

Olvassa el a strasbourgi bíróság minap hozott másik ítéletéről szóló cikket is!
Nyugdíj: milliókat kap a panaszos, elmarasztalták Mágyarországot

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink