hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nyugdíjszabályok és dupla juttatás a közszférában: júliustól új szabályok

  • dr. Marosi Andrea

Jövő év júliusában lépnek életbe a közszférára vonatkozó egységes nyugdíjszabályok és a dupla juttatás tilalma - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).

A KIM felidézte: a kormány a nyugdíjrendszer fenntarthatósága érdekében indított intézkedések keretében, márciusban döntött úgy, hogy megvizsgálja a közszférában dolgozókat érintő, eddig igen eltérő és egyes csoportoknak erős kivitelezést engedő nyugdíjszabályokat. A mostani döntést több hónapig tartó közigazgatási egyeztetés előzte meg.

Az öregségi nyugdíjkorhatár közszférában történő egységes alkalmazásáról szóló kormánydöntés alapján júliustól fő szabályként az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltésével megszűnik a közszférában a foglalkoztatott jogviszonya, hivatali érdekből azonban külön engedéllyel lehetőség van 70. életévéig a továbbfoglalkoztatására. Bevezetik a dupla juttatás tilalmát, ami azt jelenti, hogy a nyugdíjas korú dolgozó továbbfoglalkoztatása esetén nem kaphat egyszerre munkájáért járó juttatást és nyugdíjat is.

A dupla juttatás tilalma a már parlament előtt lévő módosító javaslatban meghatározott jogviszonyban állókra terjed ki, és - a kormány tagjainak kivételével - nem vonatkozik a választott és kinevezett közjogi tisztségviselőkre, valamint a munkaviszony keretében foglalkoztatottakra.

Az alapelvek szerint általános öregségi nyugdíjkorhatár - amely jelenleg 65 év - elérésével és az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő megszerzésével egységesen megszűnik a közszolgálati tisztviselők, a közalkalmazottak, az igazságügyi alkalmazottak, az ügyészségi alkalmazottak, a rendvédelmi és honvédelmi szervek foglalkoztatottjainak munkaviszonya. A nyugdíjazás miatt felszabaduló álláshelyeket pedig nem lehet feltölteni - írta a KIM.

Ugyanakkor "a nagy tapasztalattal rendelkező és nélkülözhetetlen, de már az öregségi nyugdíjkorhatárt elért és megfelelő szolgálati idővel rendelkező munkaerő továbbfoglalkoztatására" a munkáltató külön kérvényével lehetőséget ad a javaslat. Továbbfoglalkoztatásra egységesen a 70. életév betöltéséig van lehetőség. Ez alatt is nyugdíjasnak minősül az érintett, de nyugdíjat csak akkor kap, ha munkaviszonya megszűnik.

A KIM közleménye utal rá, hogy az Országgyűlés honlapján már olvasható az a törvényjavaslat, amelynek értelmében a közszférában érvényesítik a dupla juttatás tilalmát. Mint kifejtették: a dupla juttatás tilalma fog érvényesülni a közalkalmazotti jogviszonyban, kormányzati szolgálati jogviszonyban, állami vezetői szolgálati jogviszonyban, közszolgálati jogviszonyban, a bírói szolgálati viszonyban, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban, ügyészségi szolgálati viszonyban, fegyveres szervvel hivatásos szolgálati viszonyban vagy a Magyar Honvédséggel szerződéses vagy hivatásos szolgálati viszonyban állókra.

Az, aki 2013. január elsején dupla ellátásban részesül (nyugdíjas és dolgozik is egyszerre), annak ezt április 30-ig be kell jelentenie a nyugdíjfolyósító szervnek, amely júliustól felfüggeszti nyugdíjának folyósítását.

A tudományos kutatásban, a felsőoktatásban a hatályos szabályozás nem változik - írta a KIM. E szerint vezető nem lehet nyugdíjasként, de oktató lehet. Megjegyezték viszont, hogy a dupla ellátás tilalma ez esetben is érvényesül. Az egyéni mentesítés eljárásrendje, valamint a visszafoglalkoztatási tilalom kérdése kapcsán a kormányhatározat előkészítése folyamatban van - tették hozzá.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink