hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nyugdíjasok, most érdemes várni a postásra

  • MTI/Adózóna

A Magyar Posta Zrt. megkezdte az Erzsébet-utalványok kézbesítését, karácsonyig folyamatosan viszi ki az érintetteknek, és mindent megtesz, hogy a nyugdíjasok a lehető leghamarabb megkapják a küldeményeket – közölte a vállalat az MTI-vel.

A közleményben felidézték: a kormány döntése szerint minden arra jogosult részesül 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványban, amelyet négy 2000 forintos és két 1000 forintos címletű utalványként, egy borítékban kapnak majd kézhez a címzettek. A borítékban található utalványszelvényeket középen, a perforáció mentén (a középen található olló jelzésnél) lehet szétválasztani, az utalványok jövő év december 31-éig válthatók be.

Kiemelték: a belföldi jogosultak várhatóan még karácsony előtt kézhez kapják az utalványokat. Azoknak, akiket nem magyarországi címen tartanak nyilván, szintén még december hónapban továbbítják az utalványokat. Azok pedig, akik 2017 novemberében még nem, csak decemberben válnak nyugdíjra vagy nyugdíjszerű ellátásra jogosulttá, egy következő ütemben, várhatóan jövő januárban kapják meg a nekik járó Erzsébet-utalványt.

A nyugdíjasok a postástól személyesen vehetik át a küldeményt, de helyettük meghatalmazottjuk vagy közeli hozzátartozójuk is megteheti ezt. Amennyiben a címzett, illetve az említettek nincsenek otthon, a címzett értesítőt kap, hogy küldeménye érkezett. Az utalványok ezzel az értesítővel tíz munkanapig vehetők át a címhez tartozó letéti postán.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink