hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Népszavazást akarnak a nyugdíjasok

  • lapszemle

Öt kérdést adott be magánemberként a Nemzeti Választási Bizottsághoz hétfőn délelőtt Karácsony Mihály, az Országos Nyugdíjas Parlament Egyesület vezetője, de a népszavazási kezdeményezéseket valamennyi országos hálózattal rendelkező idősszervezet támogatja – írja a Népszava.

Az egyik kérdés annak eldöntésére szolgál, hogy a 134 ezer forintos átlagos nyugdíj alatti juttatásokat nagyobb ütemben, míg az e fölötti ellátásokat alacsonyabb mértékben emeljék-e meg. A kérdés azért aktuális, mert egyrészt megszűnt a magasabb bérek magasabb adókulcsa, másrészt a nyugdíjmegállapítás szabályai gyakran változnak, nem ritka, hogy ha a beosztott egy-két évvel később megy nyugdíjba, százezer forinttal is többet kaphat, mint egykor jobban kereső korábbi főnöke, ugyanannyi ledogozott évvel a háta mögött.

Az alacsony ellátásban részesülők nehezen élik meg, hogy van olyan nyugdíjas az országban, akinek egy vagy kétmillió forintnál is magasabb összeget fizetnek havonta. Miután a kormány nem akarja visszaállítani a nyugdíjplafont, ezért az idősek szervezetei az állami vezetők béreinek megállapításakor most is használt módszert javasolják.

Részleteket itt olvashat.

Várhjató nyugdíja kiszámításához használja az Adózóna nyugdíjkalkulátorát!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink