További témák

Milliárdokat fizettek tavaly a nyugdíjasokért, idén elgáncsolták a rendszert

  • lapszemle

A munkaerőhiány mérséklésére két éve indították el a nyugdíjas szövetkezeteket, de rövid idő után nélkülözhetővé tettek ezeket, hiszen 2019-től minden nyugdíjas járulékkedvezményesen foglalkoztatható. Pedig a rendszer tavaly elkezdett beindulni, már milliárdok mentek az idősekhez – írja a napi.hu.

Csak 5 ezer forintig olvassa be a vonalkódokat – mondta egy idős hölgy az egyik II. kerületi élelmiszerbolt eladójának. A kasszás rutinosan válogatta az élelmiszereket, hogy minél több beleférjen a meghatározott összegbe. Végül egy csomag kávé maradt ki. Akkor még 9 nap volt hátra a következő utalásig, a nyugdíjából pedig csak 6 ezer forint, így meghúzta a határt, mennyit költhet egy bevásárlásra.

Budán lakni világnézet, de hiába számít előkelő környéknek, nem jelent egyet azzal, hogy mindenki jólétben lakik a kertvárosi negyedben. "Havi 67 ezer forintos nyugdíjból élek, ennek a fele a gyógyszerekre megy el, a maradékból a számlákat fizetem és eszem" – mondta el Marika, amikor a bevásárlás után megkérdeztük élethelyzetéről. Arra, hogy mennyi ideig dolgozott, gyorsan rávágta, hogy 51 évet. Most 71 éves, de már 16 éves korától munkába állt, majd három gyermeket szült, ezután a reformkommunista átalakulás idején ért vissza az irodába.

A szolgálati idő alapján számított nyugdíja, ha nem is magas, de tisztes lenne, csak a rendszerváltáskor a vegyészettel foglalkozó hivatalt privatizálták, utána évekig alig emelték a fizetését, míg le nem építették. Később bejelentés nélkül dolgozott egy hazai kézben lévő kisvállalkozásnál – pontosabban bejelentették, csak minimálbérre. A maradékot borítékban kapta. Pályája utolsó három évét egy multinál töltötte, ahonnan a 2008-as válság felpörgésekor el is bocsátották. Akkor 61 évesen már nem tudott elhelyezkedni tartósan – olvasható a napi.hu-n.

A teljes cikket itt találja.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Bt.-ügyvezető

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szabadság számítása

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cég kiválása

Pölöskei Pálné

adószakértő

2019 június
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X