hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jön a diplomás gyed

  • lapszemle
1

Klinghammer István felsőoktatási államtitkár szerint várhatóan több ezer hallgatót érinthet a diplomás gyed bevezetése jövő januártól. Klinghammer István ezt vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján mondta kérdésre válaszolva. Véleménye szerint a kormány döntése biztatást adhat, hogy lehet tanulni kisbaba vállalása, nevelése mellett. Rámutatott: a gyermekgondozási díjra a szülők egyike lesz jogosult, de az lehet az édesapa is, ha így kedvezőbb a gyermekes párnak - írja az eduline.hu.

Csiszár Imre, a Doktoranduszok Országos Szövetségének (DOSZ) elnöke azt mondta: örömteli pillanat, aminek részesei lehetnek. A DOSZ idei programjának meghatározó része volt ennek a kérdésnek a rendezése. A doktori képzésben elsősorban a 23-30 éves korosztály vesz részt, ezért "halmozottan" érinti őket a kormány döntése, amelyet üdvözölnek - mondta, kiemelve: az elmúlt időszakban erre egyáltalán nem volt lehetőség.

Januártól az a hallgató, vagy frissen diplomázott szülő is jogosult lesz a gyedre, aki a szülést megelőző két éven belül felsőfokú szakképzés nappali tagozatán két aktív félévet meghaladó hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, és a jogviszony alatt ad életet gyermekének, akit saját háztartásában nevel. Az a kismama is jogosult lesz a juttatásra, aki a jogviszony szüneteltetését, vagy megszűnését követő egy éven belül szüli meg gyermekét.
A teljes cikket ITT olvashatja el!
A gyed-del kapcsolatos változásokról még ITT olvashat!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (1)
szabojgy2

Régen volt már! A sztocek utcai kolesz menzán a hangulat mindig a tetőfokára hágot, amikor a wietnámi (hallgató) pár megjelent. Kiváltképp akkor amikor a kislányukat is hozták magukkal. A szülők, főleg a nő, de a fiú is testmagasságban eléggé alulról verték a más félmétert, na de a bébike az eléggé pöttömre sikeredett. Pöttöm volt, eleven és zabálni valóan aranyos. Mindenki szinte csak velük illetve vele foglalkozott ha ott voltak.
Egyszer kisebb fajta balhé volt kialakulóban, mert a kaja végén az anyja hiába kereste a bébikét egyik asztalnál sem találta. Hosszas és közös keresgélés után előkerült, a konyhából. Az ebédosztóknál volt akik kölcsönkérték az egyik asztaltól, egy kis dögönyözésre!Régen volt, de még ma is szívesen emlékezem rá!

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink