hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Járadék az önkéntes nyugdíjkasszáktól, közüzemi díj az önsegélyezőktől

  • adozona.hu

Meghatározott méret felett kötelező lenne járadékszolgáltatást is kínálniuk az önkéntes nyugdíjkasszáknak, az önsegélyező pénztárak pedig lakáscélú hiteltörlesztést és közüzemi díjat is finanszírozhatnának – javasolja a T/7396. számon benyújtott, pénzügyi törvénymódosításokat tartalmazó csomagjában a kormány.

A módosítási javaslat előírná, hogy az önkéntes nyugdíjpénztáraknak járadékot is kellene szolgáltatniuk. Ennek elsősorban – az alapszabályban foglalt feltételek szerint − az elért hozamokat és költségeket figyelembe véve határozott tartamú biztos (banktechnikai) járadékkal, vagy évente újraszámított, az elért hozamokat és költségeket figyelembe vevő ütemezett pénzkivonással tehetnek eleget. Ezen túlmenően, az önkéntes nyugdíjpénztár biztosítótól vásárolt életjáradékot is kínálhat a tagjai részére. A járadékszolgáltatási kötelezettség alól a 1000 fő alatti pénztárak mentesülnének.

A tagnak a járadékfolyósítás, illetve az ütemezett pénzkivonás időtartama alatt bekövetkezett halála esetében a pénztár által még nem folyósított összeg a kedvezményezett, illetve az örökös által örökölhető.

A módosítással a jövőben lehetőség nyílna arra, hogy a tag egyidejűleg több portfóliót is választhasson. Az egyéni számlán felhalmozott összeg, valamint a tagdíjbefizetések portfóliók közötti megosztásának egyszeri díja nem haladhatná meg az egyéni számlakövetelés egy ezrelékét, és nem lehetne magasabb 2000 forintnál.

A jövőben az önsegélyező pénztárak a közüzemi díjak finanszírozását, valamint a lakáscélú jelzáloghitel törlesztésének támogatását egyéni számlás szolgáltatásként is nyújthatják.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink