hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ezeket a nyugdíjakat emelik januártól

  • Molnár László
1

A 2014. évi költségvetési törvényjavaslat (benyújtva T/12415 számon) 2,4 százalékos fogyasztói árnövekedést tartalmaz. Mit jelent az említett paraméter a nyugdíj-emelés szempontjából?

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvénynek a nyugellátások emeléséről rendelkező 62. §-a értelmében, a tárgyév január 1-jét megelőző időponttól megállapított nyugellátásokat – ideértve a mezőgazdasági szövetkezeti járadékot, a mezőgazdasági szakszövetkezeti járadékot, a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű járadékát és a baleseti járadékot – a megállapítás naptári évét követően minden év január hónapjában az emelés évére tervezett fogyasztói árnövekedésnek megfelelő mértékben kell emelni.

E tervezett paraméter alapján a 2014. januári nyugdíjemelés törvényi kötelezettséget, az érintett személyi kört a kormány rendeletben fogja meghatározni.

Várhatóan 2014. január 1-jétől a 2014. január 1-je előtt megállapított vagy folyósított öregségi nyugdíj, rehabilitációs járadék, özvegyi és szülői nyugdíj, árvaellátás, baleseti hozzátartozói nyugdíj összege 2,4 százalékkal emelkedik.

Az emelésre továbbá a mezőgazdasági szövetkezeti öregségi, munkaképtelenségi és özvegyi járadékban, a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi és özvegyi járadékában, a korhatár előtti ellátásban, a szolgálati járandóságban, az átmeneti bányászjáradékban, a balett-művészeti életjáradékban, a rokkantsági, illetve rehabilitációs ellátásban, a baleseti járadékban, a bányászok egészségkárosodási járadékában, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított ellátásban, a polgármesterek közszolgálati járadékában, valamint a katona, illetve a fegyveres szervek hivatásos állományú tagja után járó kiegészítő hozzátartozói támogatásban részesülők is jogosultak, ha ellátásukat 2014. január 1-je előtti időponttól állapították meg, illetve folyósították.

Látható, hogy az emelésben érintett ellátások nagy része nem minősül nyugellátásnak. A 2012. január 1-jével megvalósult, az öregségi nyugdíjkorhatárt megelőzően folyósított nyugellátások rendszerének, valamint az egészségkárosodottak ellátórendszerének módosításával érintett ellátások emelésére a Tny. szabályait kell alkalmazni , annak ellenére, hogy sem a korhatár előtti ellátás és a szolgálati járandóság, illetve a rehabilitációs ellátás és a rokkantsági ellátás sem minősül saját jogú nyugellátásnak.

Néhány adat az érintett személyi körök nagyságrendjéről (ONYF 2013. októberi statisztika):

  Létszám (fő)

Ellátási átlag (Ft/hó)

Öregségi nyugdíjas 2 023 888

113 035

ebből   férfi    775 958 123 006
             nő 1 247 928 106 835
Korhatár alatti ellátások   112 918 138 414
ebből   férfi    64 975

155 261

              nő    47 973

115 583

 

Rokkantsági/rehabilitációs ellátások  424 282

65 066

ebből   férfi 191 744 70 635
              nő 232 538

60 473

Hozzátartozói nyugellátások 181 519 52 676
ebből   férfi   44 721

36 566

              nő 136 798

57 943

 

Ha egy személy részére egyidejűleg több ellátást, azaz saját jogon megállapított ellátást (például öregségi nyugdíjat, korhatár előtti ellátást, szolgálati járandóságot, rokkantsági ellátást vagy rehabilitációs ellátást) és azzal együtt hozzátartozói nyugellátást is folyósítanak, azaz ellátásokat külön-külön egységesen kell várhatóan 2,4 százalékkal emelni.

A 2014. évben megállapítandó nyugellátások (öregségi teljes nyugdíj, árvaellátás) legkisebb összegei – úgy tűnik – az előző évek szintjén maradnak, nem emelkednek.
(Ez azt jelentheti, hogy az öregségi teljes nyugdíj legkisebb összege – amely számos szociális ellátás alapjául is szolgál – 2014-ben változatlanul 28 500 forint, míg az árvaellátás 24 250 forint.)

A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság az ellátások emeléséről hivatalból intézkedik – tehát az érintett nyugdíjasnak vagy egyéb ellátásban részesülő személynek külön kérelmet nem kell benyújtania –, a 2014. január hónapban esedékes ellátások már az előzőeknek megfelelő összegben folyósítják, illetve utalják.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (1)
csibam

Én az emeléssel történő diszkrimináció megszüntetését abban látnám,ha az emelés minden nyugdíjasnak azonos értékű lenne,s úgy érzem nagyon egyszerűen megvalósítható lenne. Az országos átlagnyugdíjak összegét szoroznák fel az emelés százalékával,azaz az infláció megállapított mértékével. Gondolom az emelés mértékében, meghatározóan senki sem fizetett járulékot a szolgálati ideje alatt,tehát a magasabb összegű nyugdíj után sem jár a nagyobb összegű emelés!A kereskedelmi áremelések mindenkit egyformán érintenek,nem kellene nyugdíj különbségek közötti ollót nyitogatni,mert tágulnak az összeg határok évről-évre.Ez a diszkriminatív dolog, amit szerintem minden kisnyugdíjas érez.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Tárgyi eszköz aktiválás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Alapítás-átszervezés

Nagy Norbert

adószakértő

Társasházi ingatlan – telek értéke

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close