hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Cseh nyugdíjak: rohamos csökkenésre számít a kormány

  • MTI

Nagy valószínűséggel a jövőben rohamosan csökkenni fog az állami nyugdíjak értéke, ezért a kormány által meghirdetett nyugdíjreformra feltétlenül szükség van - állítja Petr Necas cseh miniszterelnök.

Necas kedden Prágában bejelentette: a kormány kampányt indít a januárban beindított nyugdíjreform népszerűsítése érdekében. Erre a célra 20 millió koronát fordítanak.

A reform keretében Csehországban idén bevezették a 2. nyugdíjpillért, az úgynevezett magánnyugdíjalapok intézményét. Ezekbe az alapokba a 18 és 35 év közöttiek bármikor beléphetnek. A 35 év felettieknek június végéig kell dönteniük. Az érdeklődés azonban egyelőre nagyon gyenge. Az első három hónapban alig 22 500-an léptek be, miközben félmillió érdeklődőre számítottak. A kormány azt szeretné, ha végül a lakosság mintegy fele csatlakozna a magánnyugdíjalapokhoz.
   
Ez a fajta takarékosság nem kötelező, a belépés után azonban már nem lehetne a rendszerből kilépni. A megtakarított összeg idő bizonyos feltételekkel örökölhető lesz.
   
A második nyugdíjpillér koncepciója azzal számol, hogy a munkavállaló társadalombiztosítási járulékainak egy részét - a bruttó jövedelem összesen 5 százalékát - az állami nyugdíjalap helyett a magánnyugdíjalapokba irányítják.
   
A kormány ezzel párhuzamosan megnövelte a harmadik pillér, a népszerű önkéntes nyugdíjkiegészítő takarékosság állami támogatását. Aki például havi ezer koronát (mintegy 11,5 ezer forint) tesz el nyugdíjas éveire, az az államtól az eddigi 150 korona helyett január 1-jétől már havi 230 korona támogatást kap.
   
A prágai sajtó kiderítette, hogy a 2. pillérbe belépők közt egyelőre sem Necas kormányfő, sem Miroslav Kalousek pénzügyminiszter neve nem található meg. Necas újságíróknak azt mondta, hogy már foglalkozik a dologgal, és májusban tervezi a belépést. "Biztos, hogy belépek. Ha nem lépnék be, 15 év múlva csak alamizsnát kapnék" - válaszolta Kalousek.
   
A kampány során a vezető napilapokban mellékletet jelentet meg a cseh kormány, hogy elmagyarázza az embereknek, miért jó, ha az állami nyugdíjjal együtt magánnyugdíj-megtakarításuk is lesz. Szakértői számítások szerint nem kizárt - jelentette ki Necas -, hogy az állami nyugdíj 2050-re a jelenlegi nyugdíj felére csökken. Ezt a helyzetet csak úgy lehetne megakadályozni - mondta a kormányfő -, ha a következő években jelentősen megemelnék a bérek után fizetett nyugdíjjárulékot.
   
A cseh állami nyugdíjszámla a tavalyi év végén 45 milliárd koronás hiánnyal zárt.
   
A jobbközép kormány által kidolgozott és a parlament által novemberben elfogadott új nyugdíjrendszer sok szakértői és politikai bírálatot kapott, Václav Klaus volt államfő először meg is vétózta. Az elnök azzal érvelt, hogy a nyugdíjreform olyan nagy kihatású dolog, amely társadalmi konszenzust igényel, s ez szerinte a jelen esetben nincs meg.
   
Az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt azt állítja, hogy ha megnyeri a jövő évi képviselőházi választást, a nyugdíjreformot visszacsinálja, mivel az szerinte társadalomellenes és nem segít az emberek jövőbeni gondjainak megoldásában.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Védelmező személybiztosítás adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Biztosítási adó sávváltozás 2024

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Átalányadós továbbszámlázása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink