hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A nélkülöző nyugdíjasokon külön programmal segítene az MSZP

  • MTI

Az MSZP szerint a nyugdíjas minimumprogram megvalósításához kormányváltás kell, amelyet csak a demokratikus ellenzék választási együttműködésével lehet elérni – mondta az MSZP frakcióvezetője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Tóth Bertalan közölte: ma minden harmadik nyugdíjas nélkülöz Magyarországon, egymillióan a létminimum alatt élnek.

A szocialisták emiatt egy évvel ezelőtt kezdeményezték a nyugdíjasparlament létrehozását. Ezen a fórumon a helyi nyugdíjasklubok, civil szervezetek mondhatták el, mire van szükségük a nyugdíjasoknak. A folyamat lezárásaként létrejött az Országos Nyugdíjas Parlament és ahhoz kapcsolódóan egy egyesület is megalakult – tette hozzá.

A frakcióvezető közölte, hogy összeállítottak egy nyugdíjas minimumprogram, amelyet benyújtottak az Országgyűlésnek. Tóth Bertalan azt mondta, az LMP is csatlakozik a programhoz, bár ők másként gondolják annak megtárgyalását: ötpárti egyeztetést hívtak össze.

Pótcselekvésre nincs szükség, semmi értelme ötpárti egyeztetést összehívni, amelyre a kormánypártok nem mennek el – tette hozzá.

Kormányváltásra van szükség, annak érdekében pedig nem ötpárti egyeztetésre, nem felesleges politikai vitanapokra, nem alkotmánybírósági beadványokra, hanem a választási együttműködés kialakítására van szükség – jelentette ki.

Azok a pártok, amelyek komolyan gondolják a kormányváltást, és nem csak egyéni érdekeik mentén kívánnak politizálni, kezdjék meg az MSZP-vel közösen a választási együttműködés kialakítását – mondta Tóth Bertalan.

Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője az igazságos és méltányos nyugdíjrendszer megteremtése érdekében benyújtott országgyűlési határozati javaslatot ismertetve elmondta, vállalják a 13. havi nyugdíj visszaállítását, legalább 50 ezer forintra emelik a nyugdíjminimumot, 50 százalékkal növelik az időskorúak járadékát és nyugdíjkorrekciós programot indítanak.

Karácsony Mihály, az Országos Nyugdíjas Parlament Egyesület elnöke közölte: szeretnék, ha a pártok megvitatnák a minimumprogramot, hogy azt kormányra kerülve fel tudják vállalni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Gépjárműadó a számlatükörben

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Tárgyi eszköz

Pölöskei Pálné

adószakértő

Nemleges nyilatkozatú őstermelő szochója

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 május
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close