hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Gazdálkodók, figyelem! Július 1-jétől már csak így lehet pereskedni

  • dr. Szeiler Nikolett ügyvéd, adótanácsadó

Július 1-jétől kötelező a polgári peres eljárásokban az elektronikus kapcsolattartás a gazdálkodó szervezetek, a jogi képviselővel eljáró peres felek, valamint a közigazgatási szervek számára. Tehát valamennyi gazdálkodó szervezet, bíróság előtti beadványait csak elektronikusan, ügyfélkapun, ÁNYK segítségével nyújthatja be, függetlenül attól, hogy van-e jogi képviselője vagy nincs.

Kevesen tudják, hogy már 2013. január 1-jétől lehetőség volt a polgári perekben az elektronikus kapcsolattartásra, így a felek tulajdonképpen már három és fél éve a papíralapú beadványok mellőzésével terjeszthetik elő beadványaikat, és tarthatnak kapcsolatot a bíróságokkal. A kényelmes megoldással azonban eddig csak kevesen éltek: mindössze 444 polgári per indult elektronikusan, és a bíróságokra csak 2502 elektronikusan benyújtott beadvány érkezett.

A jogi képviselő nélkül eljáró természetes személyeknek (magánszemélyeknek) július 1-jétől sem kell elektronikus úton kapcsolatot tartaniuk a bírósággal, ellenben ez kötelező lesz a gazdálkodó szervezetek és a jogi képviselővel eljáró peres felek, továbbá a közigazgatási szervek számára – így változtatta meg a 2015. évi CCXII., az egyes törvényeknek a gazdasági növekedéssel összefüggésben történő módosításáról szóló törvény a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Ppt.) vonatkozó rendelkezéseit. Az elektronikus kapcsolattartásra vonatkozó szabályokat a Ppt. 18. fejezete rögzíti.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben részletesen bemutatjuk, hogy kell beterjeszteni elektronikus úton a beadványokat, és, hogy mi is a gond jelenleg az e-perekkel.

A teljes cikkhez előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink