hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A cégek képviseletéről, a cégjegyzési jogról

  • dr. Nagy András ügyvéd
2

Cégjegyzésen annak az írásbeli jognyilatkozatnak az aláírását értjük, amelyet a társaság képviseletére jogosult személy a társaság nevében tesz meg. A képviselet, valamint a cégjegyzés módja csak azonos lehet.

A jogi személy törvényes képviseletét (bíróságokkal és más hatóságokkal, üzleti partnerekkel, illetve egyéb harmadik személyekkel szemben) a vezető tisztségviselő látja el. A vezető tisztségviselő képviseleti jogát a társaság alapító okirata, alapszabálya, társasági szerződése (a továbbiakban együtt: létesítő okirat) tartalmazza, képviseleti joga általános, azaz a társaság valamennyi ügyére, jognyilatkozatára kiterjed, mindenfajta korlátozás nélkül.

A vezető tisztségviselő képviseleti jogát a létesítő okirat korlátozhatja, illetőleg több képviseletre jogosult között a hatásköröket megoszthatják.

A cég képviseletére vonatkozó rendelkezéseket az adott cégformára irányadó jogszabály állapítja meg. A cégek képviseletére jogosult, illetőleg jogosultak személyét a cégjegyzék tartalmazza.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja, mit nevezünk cégjegyzési jognak, hogyan történik a cégjegyzés a cég iratain, kik képviselhetik a céget, valamint, hogy melyek a címpéldányra és az aláírásmintára vonatkozó főbb szabályok!

A teljes cikkhez előfizetőink, illetve 14 napos próba-előfizetőink férnek hozzá, ha e-mail-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (2)
Ruszin Zsolt

A céges tanúsítvány más eset.

Ruszin Zsolt

Az elektronikus aláírás hiányzik a cikkből.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Repülőjegy továbbszámlázása, áfakulcs

Bunna Erika

adótanácsadó

Őstermelő – nemleges nyilatkozattétel

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

2019 november
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X