hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Elérte a 30 milliárd forintot a vállalati e-autó programban igényelt összes támogatás, decemberig még lehet pályázni

  • adozona.hu

„A kormány járművenként 2,8–4 millió, cégenként akár 64 millió forint állami hozzájárulással segíti a hazai gazdasági társaságok flottáinak zöldítését. A megpályázott összes forrásmennyiség a legfrissebb adatok szerint már meghaladja a 30 milliárd forintos teljes keretösszeget. De érdemes még pályázni, hiszen a korábban benyújtott igények közül nem mindegyik felelt meg a kiírásnak, azaz marad még pénz újabb jelentkezőknek” – tájékoztatott Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese. A közelmúltban meghosszabbított határidő szerint újabb kérelmeket 2025. december elsejéig lehet benyújtani – tette közzé az Energiaügyi Minisztérium, olvasható a kormany.hu-n.

A 2024 februárjában elindult programban egy vállalkozás foglalkoztatottjai számától függően 1–16 klímabarát személyautó, tehergépkocsi vagy kisbusz megvásárlásához kaphat támogatást. Egy jármű beszerzési költségéből az akkumulátor teljesítményéhez igazodva legfeljebb 4 millió forintot vállal át az állam, jelentősen mérsékelve a hagyományos hajtású autók árelőnyét. A pályázat tehát egy gazdasági társaság járműparkjának környezetbarát korszerűsítését akár 64 millió forinttal segítheti. A sikeresen pályázók nemcsak a vételen spórolnak, a tiszta és csendes autók üzemeltetése-karbantartása is olcsóbb, mint a benzineseké, dízeleseké.

Az eddig beérkezett 6688 kérelemben 7749 gépkocsihoz kértek támogatást a vállalkozások. A legnépszerűbb járműkategória a személyautóké 6086 darabbal, de sokan vásárolnak kisteherautókat is (1644). Mostanáig több mint 5000 cég örülhet a számára kedvező támogatói döntéseknek. A nyertesek az eddig megítélt 22,7 milliárd forintból mintegy 12 milliárd forintot kézhez is kaptak. A márkák közük a BYD a legkeresettebb (1629 darabbal), a típusok kedveltségi rangsorának éllovasa a Tesla Model Y (830 darabbal).

Bár az igénylések értéke elérte a teljes keretösszeget, a benyújtási lehetőséget egyelőre nem függesztik fel. A cégek továbbra is pályázhatnak a részvételi feltételeknek nem megfelelő vagy különböző okokból visszavont kérelmek miatt szabadon maradt forrásokra.

A népszerű program jóvoltából az elmúlt hónapban (közel 3000) és az idei első negyedévben (mintegy 7000) is rekordszámú e-autót állítottak forgalomba zöld rendszámmal Magyarországon. A tisztán elektromos gépjárműflotta márciusban túlnőtte a 77 ezres darabszámot. A leginkább környezetkímélő állomány 2020 elejéhez képest ezzel már több mint tízszeresére gyarapodott – olvasható az Energiaügyi Minisztérium közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkaidőkeret 5+2

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Előző évről áthozott szabadság

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Netatörvény

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 július
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink