További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Tavaly csökkentek az 1 százalékos felajánlások

  • MTI/Adózóna

A személyi jövedelemadó (szja) 1+1 százalékáról való rendelkezési lehetőség fontosságára hívja fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), ugyanis a múlt évben csökkentek a civil szervezeteknek és az egyházaknak szánt felajánlások.

Soltész Miklós, a tárca egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a statisztikák szerint a múlt évben valamelyest visszaesett a felajánlások mértéke, ezért arra kérik az adózókat, hogy május 22-ig rendelkezzenek az szja 1+1 százalékáról.     

Soltész Miklós szólt arról is, hogy 2010 óta folyamatosan növekedett vagy stagnált az egyházaknak szánt felajánlások száma, de tavaly mintegy 50 ezerrel csökkent az addig mintegy 1,1 milliós rendszeres felajánlói szám.

Az államtitkár egy változásra is felhívta a figyelmet, miszerint az idei évtől az egyházaknak szánt 1 százalékos felajánlások visszavonásig megmaradnak, azaz nem kell minden évben újból megtenni a felajánlást. 

Fülöp Attila helyettes államtitkár közölte: ma Magyarországon 62 ezer bejegyzett civil szervezet működik, és az adózók most 29 ezer 400 civil szervezet közül választhatnak a felajánláskor, tehát az ilyen szervezetek fele képes ilyen felajánlást fogadni.

Mint elmondta, minden évben nagyjából 2 millió adózó dönt civil szervezetek egy százalékos támogatásról körülbelül 8 milliárd forint értékben. Ez egy szervezetnél átlagban 300 ezer forintot jelent. A múlt évben azonban a civil szervezetek esetében is csökkentek a felajánlások.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Ha most fizet elő a szolgáltatásra, akkor az Adózóna előfizetési csomag részeként garantáltan megkap 5 iratmintát, amelyet az Adózóna legfrissebb kiadványából, a GDPR – Munkaügyi iratminta csomagból szakértőink választottak ki önnek. Az akció feltételei a 2018. augusztus 23-tól 2018. szeptember 30-ig megrendelt, és 2018. október 10-ig befizetett előfizetésekre vonatkoznak.
Részletek »

* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** Az Adózóna.hu előfizetése után három személynek jár 2-2 kreditpont, amelyet elszámolhat a szakképzésébe. A kreditpontok kedvezettjeinek nevét és regisztrációs számát a rendeléskor megadott adatokkal a befizetés után kiküldött számlán tüntetjük fel.


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Munkaügyi iratmintatár

Adózóna.hu szerkesztőség

kérdések és válaszok

Egy összegben kifizethető lakáscélú támogatás?

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Őstermelő biztosítási jogviszonya

Széles Imre

tb-szakértő

2018 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X